7.fejezet-Probléma megoldásban jeles

Döbbenten néztem az előttem álló személyt. Mit keres ez itt? Még van képe idejönni?-méltatlankodtam
- Szia Lin, beszélhetnénk?-kérdezte
- Nem Mike, nincs miről beszélnünk-feleltem ingerülten
- De, igen is van. Kérlek-kezdte
- Jó, beszéljünk. Kezdheted!
- Nem mehetnénk inkább be?-kérdezte
- Nem!-vágtam rá. Szó sincs róla, hogy ő betegye a lábát a házamba.-gondoltam
- Hát jó. Szóval, én csak bocsánatot szeretnék kérni a viselkedésem miatt, bunkó voltam, egy mocsadák. De nem akartalak megbántani, és nem is azért bámultalak, amiért te hinnéd, kérlek hidd el.-mondta
- Igen? Akkor mégis miért?-kérdeztem. Kezdett rosszul esni, az ajtóban való ácsorgás, úgyhogy meg gondoltam magam.
- Miután bementünk, utána válaszolj-mondtam, majd elkezdtem befelé terelni.
- Köszönöm-mondta, majd folytatta
- Szóval, én csak bocsánatot szerettem volna kérni tőled. Remélem nem fogsz elkönyvelni magadnak egy nőcsábásznak, szatírnak-fintorgott a nőcsábász kifejezésnél.
- Már megtettem, de ez még változhat. Csak tenned kell érte. De amúgy nem haragszom annyira, már el is felejtettem igazából. Voltak már hasonlóm incidenseim, így hát megszoktam már-mondtam
-Sajnálom. Biztos rossz lehet, amikor azok az undorító férgek megbámulnak-mondta
- Huh, ezzel most úgy csináltál, mintha te nem lettél volna undorító féreg-mondtam mosolyogva. Egyébként Mike nem is volt olyan csúnya, sőt egész helyes volt. Csak nekem nem jöttek be a hozzá hasonló fiúk. Állandóan belőtt séró, szűk gatyák...hasonlók. Szerintem gáz, ha a pasi többet tollászkodik a tükör előtt mint te magad. Hát de nem? Hát de de.
- Ebben igazad van-mosolygott.
- Amúgy a barátnőd nem szól az ilyesmikért?-kérdeztem
-barátnőm? Wáh, hagyjál már... Nincs barátnőm-felelte fintorogva
- Nincs? Az meg hogy lehet?-kérdeztem
- Nem kell nekem barátnő-mondta könnyeden, majd elkezdte terelni a szót-És te, hogy állsz a fiúkkal?-kérdezte
- Huh, hát az már nehéz eset. Nekem megtetszett egy idevalósi srác. Biztos nem ismered. Nagyon aranyos, helyes, és a legszebb az egészben hogy én is tetszem neki. Sokszor próbálkozott már, nagyon aranyos srác-kezdtem. Nem is értem, miért álltam neki kiteregetni az életem. - Csak az a baj, hogy ugye én nem maradok itt sokáig. Már nemsoká megyek vissza az igazi otthonomba. És tudom, hogy itt kell őt hagyjam, ami annyira rossz, mert úgy érzem, tényleg szeretem. Már most. És félek, ha addig is közeledem felé, csak nehezebbé teszem a dolgokat. De már nem is fontos, mert beszélni fogok vele, elmondom, hogy én elmegyek, és hogy mi a bajom. Remélem megérti, és bele törődik majd, ha egyáltalán érdekli is a dolog.-beszéltem, beszéltem, beszéltem.
-Értem. Remélem megoldódik a problémád. De amúgy én is ezt tenném. Megbeszélném vele, majd együtt eldöntenénk hogy mi is legyen. Én is úgy vágyom egy ilyen pasira, aki...
- Hogy mi?-kérdeztem. Azt mondta vágyik ilyen pasira...???!!! Ez most komoly?-hitetlenkedtem
- Jaj, nem, izé, szóval én nőt akartam mondani, csak véletlen tévesztettem. Ne gondolj semmi rosszra, szóval ja...-hebegte...-Aha, én meg hülye vagyok.-gondoltam magamban
- És akkor most az igazat. Meleg vagy? -kérdeztem.
- Én? Áh.. Te kinéznéd belőlem?- Na tessék ki akar bújni a válasz alól- Dehogy...-mondta
- Fúj, de átlátszó valaki..-mondtam
- Nevess ki. Köpj le. Sőt, kürtöld csak ki nyugodtan. Már úgy is sokan megtették- mondta
Én meg teljesen ledöbbentem. SZŰZ MÁRIA SZENT JÓZSEF!!!!!!!! Én, nem is tudtam mit mondhatnék. Én csak azért mondtam, mert vártam hogy megnyugtat, hogy nem, dehogy, nem vagyok meleg, de arra semmiképp nem számítottam, hogy bevallja. Egyáltalán nem!
- Huh...Nem is tudom mit mondhatnék. Erre nem számítottam. De ne legyél már hülye. Nem fogok semmi ilyesmit csinálni. Nem vagyok olyan. Nyugodj meg, nem áll szándékomban el terjeszteni, és nem is fogom. És, engem nem zavar, ettől majd nem fogok rád másképp nézni, hidd el. Sőt, ez még szinte jó pont is nálad, mert így legalább tudom, te nem akarsz megfektetni. És nem azért bámulod a melleimet, mert tetszenek.-próbáltam megnyugtatni. Biztosítani arról, hogy én tényleg nem árulom el.
- Köszönöm. Nem hittem volna, hogy így reagálsz, és hogy ilyen kedves vagy-felelte
-Hát igen, egyikünk sem a legjobban indított-mosolyogtam- De így még barátnők vagy nem is tudom minek is nevezzem.. De jóban lehetünk. Jé, amúgy mindig is vágytam egy olyan fiúra, akinek sírhatok a vállán, vásárolgathatok vele, nézhetünk csöpögős filmeket, körmöt festhetünk meg ilyenek. Akivel tényleg úgy lehetek együtt, hogy tudom nem azért van velem mert. És nem fog rám nyomulni, még akár meztelenkedhetnék is előtted, mert te akkor sem ugranál rám. Hát nem király?-kérdeztem egészen felvillanyozva.
-De, nagyon. Úgy örülök, hogy tudod, és mégis jóban vagyunk, sőt, mostmár tényleg jóban lehetünk-mondta
- Igen, pontosan- mosolyogtam rá, szívből- Na, és mikor megyünk vásárolni?-kérdeztem nevetve. És ekkor esett le. Állandóan belőtt haj, szűk nacik, ápolt, baba arc...
- Felőlem bármikor mehetünk, csak nem ide a közelbe. Nem szeretném ha mások is tudnák..-mondta, amit én teljesen megértettem.
- Oké, ez érthető. Akkor ezt le is dumáltuk - mondtam
Telefon számot cseréltünk, elköszöntünk, majd egyedül maradtam.
-Höh..Ki gondolta volna.-mondtam hangosan, magamnak.
Felhívtam apuékat, tájékoztattam őt az itteniekről, ő meg az ottani helyzetről. Barbi apukáját már kiengedték, de felügyelni kellett még rá, szóval maradnak, amíg nem találnak valaki megbízható gondozót-röviden ennyit mondott.
Miután elköszöntünk egymástól, csak szorongattam a telefont, és hezitáltam.
-Oké Lin, nyugi, beszélsz vele.-gondoltam, majd tárcsáztam a számár, és rámentem a hívás funkcióra. Megjelent az Alex(l) feliratú név, majd a csöngés.
-Igen?-szólt bele mély, férfias hangján.
- Szia, Lindsey vagyok. Ráérsz valamikor még a közel jövőben?-kérdeztem
- Persze, akár most is ráérek. Úgy sem csinálok semmit.-felelte vidáman
- Na, ennek örülök. Akkor itt várlak jó?
- Oké, szia-mondta, majd letette, meg se várva hogy én is mondjak valamit. Ezek szerint izgatott, és már sietne hozzám. Ez remek-gondoltam, majd én is siettem összeszedni magam, hogy azért csinos legyek Alex érkezésére.
Nem telt bele vagy 20 perc, már meg is érkezett.
- Szia Lindsey-köszönt vidáman, majd szájon puszilt miközben a derekamnál fogva magához húzott. Nem hagytam, hogy elengedjen, lecsaptam méz édes ajkaira, és csókjaimmal kezdtem ostromolni, mire egy picit meglepődött, de ez a csókjain nem mutatkozott. Gondolkodás nélkül viszonozta.
- Öhömm.. Hát ha már a köszönésen túl vagyunk, akkor már be is jöhetnél-mondtam
- Rendben-mondta, majd elkezdett utánam sétálni.
Leültünk szorosan egymás mellé, majd gondoltam, nem húzom az időt bele is vágok egyenesen a közepébe.
-Szóval, én azért hívtalak ide, mert beszélni szerettem volna veled-mondtam
-Szeretél volna, vagy szeretnél?-kérdezte. Hmm..Jogos.
-Szeretnék-feleltem
-Akkor halljuk-mosolygott rám, miközben kisimított az arcomból egy kósza tincset
- Szóval, én nem voltam teljesen őszinte veled. Én nagyon megkedveltelek,  talán  még jobban is mint kellett volna, és ezt nem tudhattam. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz, így nem hittem, hogy fontos lenne-e az, amit el akarok mondani. De mivel úgy érzem, kialakult köztünk  valami, ami több mint barátság így már tudom, igen is fontos.-mondtam, és én magam is meglepődtem, hogy milyen könnyedén, egyenesen elmondtam mindezt. Arra számítottam, hogy majd dadogok, meg elpirulok, de ez mind elmaradt.
- Eddig oké, de elmondanás mi az a fontos dolog?-kérdezte sürgetően.
-Az, hogy én nem itt lakom. Mármint most igen. Nyári szünet alatt, mindig itt vagyok az Apukámnál, de ennyi. Én nem itt élek. Egészen máshol. Nagyon messzi.-mondtam, még mindig egészen ügyesen.
- Hogy mi? Hát de, de te azt mondtad, azt, hogy te itt élsz.-mondta.(Ő már kevésbé ügyesen)
- Nem is hazudtam. Mert it élek. Csak annyi, hogy nem ez az állandó otthonom. Szóval, nem hazudtam neked. Csak nem mondtam el a teljes igazságot.-mondtam
-Aha, milyen könnyen beszélsz. És most, hogy már mindjárt mész el, úgy gondoltad elmondod, hogy mi a helyzet, mert megsajnáltál, és hogy hát mégse hagyom hülyén meghalni ezt a szerencsétlent nem de?? Gratulálok, nagyon aranyos vagy. És még te mondtad nekem, hogy nem szereted ha valaki nem őszinte mi? Akkor te miért nem voltál az? Miért kellett titkolóznod?-kérdezte a végén már "hisztérikusan".
-Én nem akartalak átverni, vagy hasonlók. Csak én azt hittem, hogy neked úgyse lenne fontos ha elmegyek, mert addig szépen megdöntesz és utána már úgyis mindegy hová megyek, de aztán rájöttem, hogy ez nem így van, tényleg komolyak a szándékaid, ezért is mondtam el-magyarázkodtam.
- Jó szöveg...-mondta

-   Bízz, bennem kérlek. Én nem akartam neked hazudni, nem akartam titkolózni. Csupán csak nem gondoltam, hogy lesz, közöttünk valamik-és akkor most jön az, hogy bevetem, a sajnáltatom magam stílust- Azt hittem, én, úgysem kellek majd neked, mert csúnya is vagyok, és te bármelyik szebb nőt megkaphatod, így én majd úgysem jöhetek szóba nálad.  

 -   Jaj, Lin ne butáskodj. Gyönyörű vagy, édes, és kedves. Minden férfi álma. Már hogy ne kellenél. Amikor először találkoztunk, már akkor tudtam, hogy kellesz nekem. És nem azért, mert ki akartalak használni. Hanem azért, mert te vagy az a lány, aki kell nekem. És ez, hogy elmész, ez sem akadály. - mondta. A szavai nagyon jól estek. Őszintén beszélt, és ezt éreztem,     

 -   Tényleg? - kérdeztem

-   Igen - felelte, majd végig simított az arcomon, és egy apró csókot lehet rá 

-   És akkor mos hogyan tovább? Mit fogunk csinálni? - kérdeztem.


 -    Nem tudom. Megoldjuk. Majd ha eljön az idő, kitaláljuk, hogy mi legyen. Addig is legyünk egymással őszinték, és próbáljuk meg. Hogy működne-e a dolog. Oké?-mondta

-     Oké. - mosolyogtam rá   
-    Akkor, Lindsey Palm, lennél a- Mi? Most megkéri a kezem, vagy mi?-barát nőm

-         Igen, szívesen-mosolyogtam, majd felé hajoltam, egészen addig, amíg az ajkunk össze nem ért, és egy lágy csókot nyomtam csókolni való szájára.


-         Beszélgettünk, még egy ideig, mikor betoppant Clau. Soha jobbkor-gondoltam magamban, majd beengedtem.

-         Ó, szia, Alex- köszöntötte kedvesen, meglepetten.

-         Szia. Hogy vagy?

Köszi, jól. Netán megzavartam valamit? - kérdezte

- Nem, semmit-feleltem

-   Am, akkor én most megyek. Még úgyis el kell intéznem pár fontos dolgot. Majd jelentkezem-mondta, majd odajött és Clau előtt megcsókolt.

Miután elment, Clau neki állt kérdezősködni, hogy „Ez meg mi volt? Mesélj el mindent, most rögtön.” Én pedig szépen mindent elmeséltem, mire ő ujjongani kezdett.

- El sem hiszem! Ez hihetetlen! Tied a világ legjobb pasija! - örvendezett édesen, és még meg is ölelgetett.

    Miután kibeszéltük a pasi ügyeinket, kitalálta, hogy menjünk el vásárolni, mert, hogy egy ilyen jó pasi mellett nem nézhetek ki akárhogyan. Valljuk be, nem volt butaság a részéről, így szíves-örömest igent mondtam.

Kiraboltunk egy egész plázát, és most furcsa mód élveztem is. Nagyon sok csini, nőies ruhával tértünk haza, ami körülbelül egy olyan jó két és fél órát vett igénybe.

-  Ez most tényleg jól esett-mosolyogtam barát nőmre.

-  Höhömm.. Én már tudok valamit nem de? - kérdezte

-  Ó, de még mennyire. Na de elég az ön dicséretből, most mennem kell haza, beszélnem kell anyuval, meg pakolnom is kéne - fintorogtam az utolsó szó után.

-  Oké, majd beszélünk. Szia.  - köszönt, majd elindult ő is a dolgára.

Beérve a lakásba, ledobáltam a cuccaimat, meg a csomagokat, és megindultam a vezetékes telefonunk felé. Tárcsáztam Anyu számát, majd vártam.

-         Igen tessék?

-         Szia, Anyu, Lindsey vagyok. Hogy vagy?

-         Kicsikém. Jól, és arra mi újság? Hallottam, hogy apádék elmentek. Nagyon mérges vagyok.

-         Miért is?

-         Hát szerinted? Hogy volt képes magadra hagyni abba a hatalmas házba? Főleg úgy, hogy nem is ismersz arra senkit, így nem is tudsz segítséget kérni, ha netán történik valami. És amúgy is. Ha apád volt olyan tuskó, hogy nem szólt nekem arról még idejében, hogy mi történik, legalább te szólhattál volna, nem gondolod?

-         Nem így van! Apu csak tette, amit jónak látott. És most úgy csinálsz, mintha te nem mentél volna el egyből minket itt hagyva. Gondolj már bele hányszor volt, hogy el kellet menned, tárgyalni meg hasonlók, és minket magunkra hagytál? Nem egyszer. Úgyhogy fölöslegesen idegeskedsz.

-         Na, ide figyelj kislányom. Jól felvágták a nyelved nem gondolod? Ne beszélj velem ilyen hangon. És ha már itt tartunk, akkor te is gondolj már bele, hogy azok hány naposak is voltak! Kettő-három. De ez már több hete így van. És én csak aggódom érted. Még jó hogy ezért le nem szeded a fejem kisasszony. – morgolódott- és akkor nem voltál egyedül,

-         Jó oké, ebben igazad van. De nyugalom megvagyok, és nem vagyok egyedül. A szomszédban lakik egy velem egy idős lány, vele összebarátkoztam. Mindennap meglátogatjuk egymást, meg minden. - meséltem.

Úgy gondoltam, jobb, ha nem szólok neki Alexről, mert akkor csak azzal jött volna, hogy mivel nincsenek ott Apáék, így majd biztosan kihasználja az alkalmat és rám veti magát. Úgyhogy jobbnak láttam, ha hallgatok, abban az esetben, ha el akarom kerülni a jajveszékeléseit.

Miután letettem, elmentem fürdeni, majd gondoltam tartok egy kis pihenőt.

Kiáztattam a valagam, majd betettem a kedvenc CD-m a lejátszóba, amin vegyes zenék voltak csakis a kedvenceim közül, majd befeküdtem az ágyba, és elkezdtem olvasni a kedvenc könyvemet, a Borzongást.




ATYA ÚR ISTEN!!!!!!

annyira SAJNÁLOM HOGY ILYEN SZAR LETT VÉGE..MÁRMINT AZ ELRENDEZÉS VAGY MI.. CSAK A VÉGÉT A WORD-BE ÍRTAM, ÉS ONNAN MÁSOLTAM BE IDE, DE AMINT LÁTJÁTOK NEM IGAZÁN SIKERÜLT!!

DE LEGALÁBB EGYET MEGTUDTAM!! így TÖBBET NEM FOGOK ÍRNI. EGYENESEN IDE ÍROM MINT MINDIG ÉS AKKOR NEM LESZNEK PROBLÉMÁK! FU, ÉG A POFÁM DE NAGYON.. BÉNA VAGYOK..:(

REMÉLEM AZÉRT EL TUDJÁTOK OLVASNI.. ÉS HOGY ETTŐL ELTEKINTVE ÍRTOK NEKEM KOMIKAT. AZ MOST NAGYON JÓL ESNE!:(

6.fejezet

Miután végeztem a bánatombeli nagytakarítással, fáradtan dőltem a kanapé támlájának, majd behunytam a szemeimet, és elképzeltem milyen lenne, ha akkor egyszer úgy történnének a dolgok, ahogy az jó  lenne. Ha nem kéne azon aggódnom, hogy talán ő az akit nekem szántak, ő az egyetlen aki engem boldoggá tehet, de nekem ez a lehetőség, az, hogy szeressek, és szeressenek nem adatik meg. Mi van, ha nem látom többé?
Annyira féltem. Tudtam, hogy el jön az a nap, mikor itt kell hagynom ezt a várost, és itt kell hagynom azokat, akiket megismertem, és megszerettem. És Őt is. És ez számomra azt jelentette, hogy nem lesz majd, ki miatt majd éjszakákon át fennmaradok, akik benne szerepelnek az álmaimban, mint hős szerelmes. Én elmegyek, és ő itt marad.
A könnyeim végigfolytak arcomon, de hamar le is törölgettem őket. Nem lehettem gyenge, kis buta liba, aki mindenen elbőgi magát. De hiába. Akaratom ellenére is csak potyogtak, és potyogtak.
Az ajtón kopogtatni kezdtek, én pedig legszívesebben nem törődtem volna vele.
Rendbe szedtem magam, majd vagy az ötödik kopogtatásra, sikerült ajtót nyitnom.
-Mily meglepő...-dünnyögtem
-Mily kedves fogadtatás...-lépett be a küszöbön Clau kissé sértődötten.
-Jó, bocsi-mondtam, majd töltöttem neki egy pohár narancslevet.
-Kösz.
-Mesélj valamit-kértem
-Inkább te mesélj, amint látom van mit.
-Miről beszélsz?-kérdeztem szemöldök felhúzva
-Jaj, nem vagyok vak. Látom hogy bőgtél-mondta a szemeimre mutatva
-Én ugyan nem-tagadtam
-Pff...
-Jó, igazad van. Nemrég elmentem vásárolni, és Alex hozott haza. Beszélgettünk, mikor beugrott, hogy én nemsoká elmegyek. Itt kell hagynom a várost. Haza fogok menni, amint vége a nyárnak.Érted?
-És?-kérdezte, mire bennem fel ment a pumpa. Hogy lehet ilyen? Mi az hogy és?
-Mit és? Szerinted? Én elmegyek, nem érted? Ő pedig itt marad! Nem lehet közös jövőnk.-mondtam mérgesen
-Ne így fogd fel! Még több mint egy hónap van hátra hogy elmész! Addig még bőven élvezheted a társaságát. Na meg mást is-mondta
-Úristen! Tudod mit? Hagyjuk! Veled nem lehet beszélgetni!-kiabáltam dühösen
-Most miért? Igen is lehet! Csak te mindenen nyávogsz. Ez a bajom.. Az a bajom.. A helyett hogy itt siránkozol, vele kellene lened, addig is, amíg még itt vagy. Használj ki minden egyes percet, amit vele tölthetsz!-felelte dacosan
-Igazad van abban, de nem akarom, hogy még jobban közel kerüljek hozzá. Mert akkor csak rosszabb lenne, mikor itt kell hagyjam!-mondtam szomorúan, és egyben most már sokkal lágyabban mint az imént.
-Ez hülyeség! Ha szereted, akkor legalább addig szeresd amíg teheted! És amúgy is, meg lehet oldani mindent. Van olyan hogy távkapcsolat. És ha tényleg egymásnak vagytok szánva, biztos ő is meglátogatna, és te is őt. Meg hát az is megoldható lenne, hogy Anyudékkal le dumálod, hogy maradhass.-mondta
-Á, ott az iskola, az lehetetlen lenne-mondtam
-Hallotál már arról, hogy magántanuló?-kérdezte gúnyosan
-Igen, képzeld hallottam, de ebbe Anyu nem menne bele! Kizárt dolog!-mondtam szomorúan, és maga biztosan. Ismertem már anyut annyira, hogy tudjam szerinte az iskola a legfontosabb!
-Hát akkor sajnos nem tudok mit mondani-mondta, majd elvett az asztalról egy divat magazint, és azt kezdte el bújni.
Én sem akartam tovább firtatni a dolgot, így minden erőmmel azon voltam, hogy elkerüljem a vele kapcsolatos gondolatokat, és próbáltam magamat Clau társaságában lekötni. Ami vele nem volt nehéz. Olyan szórakoztató vidám egyéniség, hogy nem volt nehéz mellette nekem is az lenni.
Beszélgettünk, nevetgéltünk, újságokat olvastunk, és persze pletykálgattunk.
Miután elment, bekapcsoltam a számító gépet, és felléptem msn-re.
-Szia szívem-írtam rá a nővéremre
-Hugiiiii-írta
-Hogy vagytok otthon?-kérdeztem
-Áh, ne is mond. Áll a bál!
-Mert?-kérdeztem meglepődve.
-Mert összejöttem azzal a sráccal, akiről meséltem, és Anyu nem díjazza, mert szerinte elvonja a figyelmemet. De amúgy semmi baja vele úgy, csak az zavarja, hogy "elhanyagolom a fontos dolgokat"...-magyarázta
-Te mázlista! Ah, ne is törődj vele! De amúgy tényleg ne hanyagold el a fontos dolgokat sem!-írtam
-Ne kezd már te is!
-Jó-jó oké! Amúgy én is rossz helyzetben vagyok. Megismertem egy buliban egy srácot! Alexnek hívják. Egy félisten! Komolyan! Nagyon helyes, és teljesen belezúgtam, de nekem el kell mennem ha vége a szünetnek. És nem tudom mit csinálhatnék-öntöttem ki a bánatom.
-Hú...Az rossz Hugi. Adnék tanácsot, de nem tudom mit mondhatnék erre!
-Hát én sem...Láttál már ilyet? Nemrég azért sírtam, hogy újabb szünet amit itt kell töltenem, idegenekkel körülvéve, barátok nélkül, most meg már az a baj, hogy haza kell mennem! Annyira, de annyira nem akarom őt itt hagyni! Meg eddig az állt közénk, hogy ő huszonegy éves, gazdag, szívdöglesztő, és biztos nem kellenék neki, de mikor rájöttem, hogy de, igen is van esélyem nála, akkor közbe jön ez!-írtam, miközben a szemem fátyolossá vált.
-Aj drágám. Úgy sajnálom! Tényleg! Beszélj Anyuval, hátha ki tudtok találni valami elfogadható megoldást!-írta
-Jó, de mi van, ha egyáltalán nem is kell semmi? Mivel nem biztos, hogy ő hozna ekkora áldozatot ezért a kapcsolatért! Lehet, hogy neki csak arra kellek, és a szavai mind üresek! (Bár azt nem hiszem)-írtam
-Először is mond el neki, hogy mi miatt vagy szomorú, és kérdezd meg, hogy ő mit gondol erről!-írta, és az ötlete nem is hangzott rosszul! Sőt! Igen, így fogok tenni!-határoztam el magam!
-Igazad van! Köszönööm!-írtam hálásan
Beszélgetünk még egyéb dolgokról, aztán neki menni kellett segíteni Anyuéknak, úgyhogy elköszöntünk egymástól, majd lelépett.
Nem sokkal később, én is lementem, bekapcsoltam a tv-t, mikor kopogtak az ajtón.
Odasétáltam az ajtóhoz, majd kinyitottam azt, mikor azt hittem menten lehidalok. 
-Hát te meg?-kérdeztem







Sziasztook! Meghoztam, és bocsi hogy ennyit késtem, csak sok dolgom volt! Remélem, azért írtok nekem! Pusziii♥♥

5.fejezet-Felismerés

Jó volt azzal a tudattal ébredni, hogy talán valaki épp akkor én rám gondol, és talán ugyanúgy érez, mint én ő iránta. Furcsa hogy szinte alig ismertem, de már teljesen magával ragadott. Alig bírtam nem ő rá gondolni, és azon töprengeni, hogy vajon ő hogy érez. Sokszor felmerült bennem a kérdés, hogy " Szeret ő egyáltalán?" " Ugye nem csak egy játék az egész?" De hiába telt meg a szívem reménnyel, és melegséggel mikor rá gondoltam, mégis tudtam hogy nincs esélyem nála. Ő egy gazdag, sármos férfi, aki bármelyik nőt megkaphatja, ráadásul még biztos "kislánynak" tekint, így hát miért is kellenék pont én neki...
A gondolat menetem a telefonom vibrálása szakította meg. Mármint hogy a rezgése.
-Igen?
-Élsz? Minden rendben veled? Nem vagy talán beteg? Vagy sebesült? Nem tört be senki?-kérdezte apa
-Nem Apu, ne butáskodj-feleltem
-Ó, szóval semmi bajod. Akkor mégis miért nem voltál képes felhívni? Hát így bízzak én benned? Még miattad is idegeskedjek kisasszony?-kiabált
-Aj Apa, ne haragudj tényleg. Én csak nem akartalak zavarni titeket-mentegetőztem.
-Jaj, kincsem. Nem zavarsz. Épp ellenkezőleg.Nagyon várom mindig hogy felhívj, de hiába. Így csak ideges leszek, és még miattad is aggodalmaskodnom kell. Épp elég nehéz ez így is, hogy magadra kellett hagynom téged. Pedig azt szerettem volna, ha jól érzed magad nálam, és nem az lesz megint mint ezidáig, hogy csak unatkozol, és a szobádban gubbasztasz-szomorodott el.
-Nem Apu, nincs semmi ilyen. Én tényleg  nagyon jól érzem magam, már barátaim is vannak. Az meg hogy nem vagy itt nem probléma. Esküszöm. Ne hibáztasd magad, felesleges-próbáltam vigasztalni.
-Rendben. De azért igyekszünk mi is minél előbb hazamenni. Ja, és a hétvégén csomagod fog érkezni, fontos hogy te vedd át világos?-mondta
-Milyen csomag?
-Pénz-felelte- Szükséged lesz rá.
-Te képes voltál a postával pénzt küldeni nekem?-méltatlankodtam
-Dehogy. Szerinted olyan hülye vagyok? A legjobb munka társam fog átmenni hozzád, és ő adja oda. Én meg ha majd hazamegyek visszaadom neki-magyarázta
-Aha.-makogtam
-Na jó nekem mennem kell, Barbi vár, és kérlek még egyszer ilyen ne forduljon elő. Világos?-vette szigorúbbra a hangját.
-Igen Apuci, értettem.
-Ez nem vicces Lindsey! Nekem ez fontos és ha....
-Jó Apu, oké, értettem-vágtam a szavai közé
Úgy sajnáltam szegénykét. Most ő is biztos ideges Barbara apukája miatt is, meg amiatt is, hogy én nem figyeltem oda arra, amit megbeszéltünk.
-Köszönöm. Szeretlek kicsim, vigyázz magadra-köszönt el, majd amint megvárta az én búcsúmat is letette.
Felöltöztem, majd elmentem bevásárolni. Annyi mindenre szükség volt már, én meg trehányul hagytam kiürülni a hűtőt. De itt volt az ideje, hogy bepótoljam a házimunkát.
Elbuszoztam, az egyik legközelebbi bevásárló központba, majd nekikezdtem a vásárlásnak.
Minden finom, de műanyag finomságokat bedobáltam a kosárba, majd vettem a mindennapokhoz szükséges termékeket, majd az ellenállhatatlan, csokiknak, cukroknak sem tudtam nemet mondani.
Amikor már úgy láttam, hogy mindent megvettem, tej, kenyér, zöldségek, fűszerek, gyümölcsök, na meg persze a nasikat, eltoltam a megpakolt kosarat a kasszához, majd fizettem.
Egész úton amit a buszmegállóig meg kellett tennem, azon zsörtölődtem, hogy majd' le szakad a kezem.
Az én szerencsémre még húsz perc volt a busz érkezéséig, úgyhogy kezdtem magam kényelembe helyezni, beletörődve a sorsomba, mikor megállt előttem egy már jól ismert autó.
-Szia idegen. Hát te?-kérdeztem meglepve, de mégis irtó boldog voltam.
-A közelben lakom. Elvigyelek?-kérdezte
-Hát nem is tudom. A neveltetésem tiltja-mondtam komolyságot erőltetve magamra
-Mit is?
-Hát hogy idegenek mellé szálljak be-itt már elnevettem magam, mire ő rosszallóan nézett.
-Jaj édes, nem vagyok én idegen. Vagy mégis?
"O édesnek hívott?Akkor most talán mégis szeret?"
-Na jó, egye fene, elvihetsz-mondtam, majd összeszedve a csomagjaim, beszálltam mellé a kocsiba.
-Mi ez a sok cucc?-kérdezte menet közbe
-Vásároltam otthonra-feleltem
Jézusom! Lin, te hülye! Hogy lehettél ilyen ostoba?-szitkozódtam
"Belezúgtál egy srácba, aki azt hiszi te itt élsz, holott amint vége a nyári szünetbe te repülsz haza Forksba! Ne! Ezt nem hiszem el!"-legszívesebben sírva fakadtam volna, amint rám tört a felismerés, hogy ennek a kapcsolatnak nincs jövője!
 -Valami baj van Lin?-kérdezte Alex miközben az arcomat fürkészte
-Igen, de még mekkora! Tudod, én nem is itt lakom csak a nyár végéig leszek itt, szóval jobb ha többet nem is találkozunk, mert csak mindkettőnknek rosszabb lesz, bár nekem már így is az, mert halálosan beléd szerettem!-mondtam volna legszívesebben, hiszen ez a szín tiszta igazság! Én meg még azon aggódtam, hogy mekkora a kor különbség, holott az eltörpül emellett a probléma mellett.
-Nem, semmi. Csak elfelejtettem répát venni-hazudtam. Ráadásul nagyon gyatrán. Még hogy répa?!
-Micsoda gondokkal küszködsz-nevetett
-Ha te azt tudnád-gondoltam
-Figyelj csak, mit csinálsz később?-kérdezte
-Ő, én otthon leszek. De nem érek rá!-vágtam rá
Ha már egyszer úgyis vége a közös jövőnknek, fölösleges tovább húzni, hogy a végén még nehezebb legyen az elválás. Úgy gondoltam, jobb ha minnél előbb véget vetek, még mielőtt végképp belé szeretnék.
-Ó!-nyögte meglepetten, és mintha kicsit bántotta volna.
-Ne haragudj! De el kell intéznem egy csomó mindent-fűztem hozzá immár kicsit lágyabban.
Gyönyörű szép arca egészen mássá változott. Csalódottá.
-Talán már így is késő?-kérdeztem magamtól
Mikor megérkeztünk, hajolt volna felém egy búcsú csókért, amit én fájó, de mégis kegyetlen módon elutasítottam. Elfordítottam a fejem, majd nyögtem egy "Szia" féleséget, majd a cuccaimat felkapva siettem be a menedéket megtestesítő otthonba.
Vannak, akik bánatukat az édességekbe fojtják. Vannak, akik olyankor mindenféle fogyó kúrába kezdenek. Vannak még egy csomóan akik másféle képpen próbálják elfeledni bánatukat. Én azok közé tartozom, akik a takarítással, pakolgatással, főzögetéssel foglalják le magukat.
Hát én akkor is így tettem.



Ide is írjatok lécci komikat, mert látom, ha nem írom ki, akkor azt hiszitek nem is kell :D 
Szóval kiírtam, tehát komiiiikat! 
Köszi♥Puszi 

4.fejezet-Az első csókunk

-Na jó Mike, most nem akarok szemét lenni, meg semmi de honnan is tudhatnád hogy szeretsz? Mármint hogy tetszem neked? Hisz nem is ismersz..Honnan tudod, hogy nem csak egy kényes, buta picsa vagyok? Nem akarom hogy csalódj, de én ennek a kapcsolatnak nem látom a jövőjét. Barátok lehetünk, de semmi több-mondtam
-De én tudom hogy nem vagy az. Egy ilyen gyönyörű lány nem lehet buta, és kényes.-mondta, majd a szemei újra a melleimre siklottak.
Fú Clau, ezért még megöllek.
-Mike, lehet hogy én nem vagyok buta de te igen. Tudod, a szemeimet nem a melleimen kéne keresni-mondtam
-Ne haragudj. Én csak...
-Te csak stírölöd a melleimet, pofátlan bunkó módon...-fejeztem be helyette. Micsoda szemét.
-H.. Bocs, de a melleid jobban tetszenek.-felelte vigyorogva
Hát ezt nem hiszem el.. Hogy lehet valaki ennyire.. Ennyire.. Uhu, erre nem is tudok mit mondani
Fogtam magam, és indultam volna ki a vízből, mikor rájöttem, hogy ne hogy már csak úgy otthagyjam, így visszafordultam, és lekevertem neki egy óriási pofont, amely csak úgy csattant.
Kikerekedett szemekkel bámult rám, miközben az arcát dörzsölgette.
-További szép napot.-mondtam, majd kimentem a partra. Magamra csavartam a törölközőmet, és intettem Claunak, hogy jöjjön oda hozzám.
Amint odaért, bele is kezdtem
-Az a szemétláda Mike elkezdte bámulni a melleimet, és még megjegyzéseket is tett, én meg jól pofán vágtam, és most sajognak az ujjaim, és most hazamegyek, és lejegelem, mert fel is dagadt.-mondtam egy szuszra
-Hogy mit csinált? Hogy mit csináltál?-kérdezte meglepetten
-Stírölt, megütöttem.-mondtam
-Ohm.Mutasd csak.-nyúlt a kezemért-Juj, ez aztán feldagadt. Veled megyek.-mondta
-Nem, nem kell, maradj csak.-ellenkeztem
-Nem, veled megyek!-mondta, majd maga után kezdett húzni
Összeszedtük a cuccainkat, intettem a többieknek, majd elindultunk.
Egész úton az ujjaimat szorongattam, és hallgattam Clau csacsogását, majd mikor megérkeztünk nagysóhajtva léptem be a házba, és mentem a konyhába.
-Uh, most biztos utálni fognak a barátaid-mondtam.
-Nem, dehogy. Hidd el, ezen már sokan túlestünk. Én is valahogy így indítottam. Csak éppen nekem nem a melleimet, hanem a fenekemet bámulta. És én is épp így cselekedtem, és a barátaim megmaradtak. Szóval semmi pánik.-nyugtatott barát nőm, mikor hallottunk egy autó dudálását. Nem törődve vele, öntöttem Claunak, és magamnak egy pohár narancs levet, mikor újra dudáltak. Nem törődtem vele, mert apuék ugye elmentek, szóval nincs aki dudálgasson nekem. A többiek meg a strandon vannak. De hirtelen olyan furcsa érzésem lett, így az ablakhoz sétáltam, és csak akkor értettem meg minek köszönhetem azt az érzést.


Egy gyönyörű szép masina volt, pont olyan, melyben már ültem egy éjszaka.
-Nem..Nem, az nem lehet. Ezer másik ilyen kocsi van még. De akkor miért pont ide jött? Talán..Nem, biztos nem Ő az.-vitatkoztam önmagammal, mikor újra dudáltak.
-De igen, ez biztos ide jött. Biztos énrám vár.-mondtam végül
Kiléptem az ajtón, melyet szélsebesen téptem fel, és akkor kiszállt Ő. Alex.
-Szia, én Alex vagyok. Biztos nem emlékszel már rám, én csak..
-De igen, emlékszem.-vágtam rá.-Jézusom Lindsey ezt jól elszúrtad. Most azt hiszi hogy egy kis cafka vagyok, és hogy minden nap őrá gondoltam.-szidtam magam
-Akkor jó. Tudod, arra gondoltam, megihatnánk valamit, ha te is szeretnéd.-mosolygott elbűvölően
El sem hittem, hogy ez az Adonisz előttem áll, és épp randira hívott. Ekkora mázlit.
-Hát, nem is tudom. Elmennék csak hát vendég...-kezdtem volna, ha
-Ez a vendég most távozik, sajnos egyedül kell maradnod. További szép napot srácok. -Ha Clau nem lépett volna közbe. De bevallom, örültem is.
-Tudod mit, ráérek.-feleltem, tettetve a közönyösséget, mikor valójában sikongattam a boldogságtól.
-Remek. Szeretnél elkészülni, vagy indulhatunk is?
-Hát, ha nem baj, kicsit rendbe szedném magam.-mondtam
-Jó, persze. Addig megvárlak.-mondta, majd indult volna a kocsijához, mikor megállítottam. Hmm, milyen szívtipró. És az a fekete dzseki egyszerűen fantasztikusan áll neki.-fantáziálgattam.
-Nem jössz be?-kérdeztem
-Nem, jó itt. Majd máskor.-mondta mosolyogva
Hí ezek szerint lesz máskor? Jaj de jó.-örvendeztem magamban, majd besiettem a házba, onnan pedig egyenesen a szobámba.
Kicsit tétováztam, halvány lila gőzöm sem volt arról, mit is vehetnék fel.
Aztán végül kikaptam egy sortot, és egy ,leopárd mintás trikót, majd belebújtam, és már mentem is a lovagomhoz.
-Kész is.-mondtam, mikor odaértem hozzá
-Nagyon csinos vagy.-bókolt
Egészen elpirultam, és a szívem is szaporábban lüktetett.
Ajtót nyitott nekem, majd amint beültem a járgányba, becsukta az ajtót, és ő is beszállt.
-Van valami kívánságod,hova menjünk, vagy rám bízod?-kérdezte
-Rád bízom.-mondtam kuncogva, majd őt kezdtem el figyelni, és vizsgálgattam arcának tökéletességét, mikor a pillantásunk találkozott, én meg meghökkenve, és elpirulva kaptam el a tekintetem.
Elvitt egy isteni cukrászdába, ahol íny csiklandóan jó édességeket ettünk, és beszélgettünk. Úgy éreztem, minél jobban ismerem, annál jobban vonzódom hozzá. Vagy nem is tudom minek nevezzem azokat az érzéseket, amik ha Ő rá gondolok mindig előjönnek. Szerelem? az lehetetlen, mert annyira nem ismerem hogy már is bele essek. De akkor mi? Vonzalom? Az meg olyan kevés ahhoz, ami bennem van. Annál több, de a szerelemnél kevesebb? Ezeket nem tudtam megválaszolni, de ráfogtam az időre. Az idő mindent megold!
Hazavitt, én pedig vártam, hogy mondjon valamit, de hiába. Ez szintén elkeserített, úgyhogy szálltam volna ki a kocsiból, mikor lágyan megérintette a csuklómat és visszahúzott.
-Látlak még?
-Rajtam nem múlik.-feleltem kótyagosan, mert az édes lehellete cirógatta a bőröm, és alig pár centi méter választotta el ajkainkat egymástól.
Aztán a távolság csökkenni kezdett, a szívem pedig hevesebben verni.
Az ajkaink egymásra találtak, és akkor úgy éreztem, a lelkünk forr épp össze.
Ajkai lágyan kényeztették enyémet, mikor a forró, édes nyelve utat tört magának, és rátalált az enyémre. Nyelvünk vad táncot járt, és ez az egész olyan mámorító volt. Életem leges legszebb csókja, melynél elképzelni sem tudtam jobbat.
Kezeivel végigcirógatott perzselő bőrömön, majd egy utolsó puszit nyomott számra, az én bánatomra. Nem akartam hogy vége térjen, nem akartam itt hagyni őt. De muszáj volt.
-Akkor, jó éjt.-mondtam
-Neked is. Álmodj velem.-köszönt ő is, majd kiszálltam a kocsiból, és az ajtóhoz mentem. Megvárta hogy beérjek, mert csak akkor hallottam az autó motorjának felbúgását, mikor átléptem a küszöböt.
Késő volt, így felmentem a szobámba, lezuhanyoztam, majd bele vetettem magam az ágyikómba.
Az eszem csak is Ő rajta járt, és akkor először álmodtam vele.