Ott álltam a szakadék szélén. Elgondolkodtam. Egy lépés előre, és elmúlnak a gondjaim. Megszűnik a fájdalom amit érzek. Amit ő okozott. Ha lépnék egyet előre örökre elfelejthetném. Remegtem. Nagyon fáztam. A Hold fényesen ragyogott. Úgy éreztem, mintha figyelt volna. Figyelte a döntésem. Amit még nem tudtam pontosan. Két lehetőségem volt. Vissza ülök a kocsiba, és haza megyek, nem tudva mi vár rám, mit kell Alextől még elviselnem. Vagy feladhatom, gyáván ugyan, de minden sokkal egyszerűbb lenne, ha nem hátrálnék meg. De mi lenne jobb? Önző dolog lenne tőlem, és gyáva is vagyok hogy eldobjam az életemet. Gondolnom kell a szüleimre, Apára. Ismerem, hogy tudjam örök életébe magát vádolná, amiért nem jött haza. Anyunak meg azért, amiért elengedett. És ott van Nora. A barátaim, akik szeretnek.
Megtenném ezt velük? - bonyolítottam le ezt a hosszú kérdések sorát a fejemben.
Összébb húztam magamon a vékony kis kardigánom, és lenéztem. Láttam a Hold fényét megcsillanni a tengeren. Láttam a köveket, melyeket a víz hulláma ellep, majd visszavonul. Majd újra és újra.
***********************
Éreztem ahogyan valaki hozzámér. Ujjaival az arcomat cirógatja. Kinyitottam a szememet. Ő volt az.
Ijedtembe felültem. Az arcomat vizsgálta. Ahogy a szemeim tágra nyíltak,és ahogy az ajkaim résnyire nyíltak.
- Megijedtél? - kérdezte lágyan.
- Mit hittél? - kérdeztem ellenségesen. Hiába volt velem kedves, én akkor sem tudtam elfelejteni hogy mit tett.
- Na-na. Ha én kedves vagyok veled, elvárom hogy te is az légy - mondta még mindig higgadtan.
- Még vannak elvárásaid? Mit képzelsz te magadról ki vagy? Azt hiszed te mindent megtehetsz? - vágtam a képéhez.
- Az vagyok, aki egy életre tönkretehet, ha akar. Úgyhogy vigyázz. Tudod annyira önfejű vagy, és tudatlan. Te vagy az a nő, akit eltudok képzelni magamnak, csak ne lennél ennyire kemény fejű. De majd én betörlek. - mondta mosolyogva, miközben végig simított az arcomon.
Rácsaptam a kezére, és ellöktem magamtól.
- Látod??? Erről beszélek! - emelte feljebb a hangját.
- Én pedig arról, hogy ne hidd, hogy úgy fogok ugrani ahogyan azt te elképzelted. Nem a kutyád vagyok, hanem a barátnőd. De tudod mit? Még az sem, mert undorító egy alak vagy, és már akkor kiráz a hideg amikor rád gondolok, nemhogy amikor hozzám érsz. Egy csöppnyi szeretetet sem érzek már irántad. Keress magadnak egy kurvát, az talán azt teszi amit majd te kérsz. Az a neked való nő nem pedig én. Először érzek örömöt, ha arra gondolok hogy már kevesebb mint másfél hónapot kell itt töltsek. Úgyhogy az elképzelésed már itt véget ér drágám - mondtam magabiztosan a képébe nevetve.
- Nagyon nagyot tévedsz ha te ezt így gondoltad. Az a másfél hónap messzebb van mint ahogy azt gondolnád. - mondta.
- Ezt hogy értsem? - kérdeztem.
- Majd meglátod. Na gyere. - mondta, majd felállt mellőlem.
- Én veled sehova sem megyek. - kiabáltam.
- Már dehogy nem. Nem szólok többször. Na... -nézet rám gyilkos pillantásokkal.
- Majd megyek ha jónak látom. Ne parancsolgassál te nekem. - ordítottam dühösen.
Amint kimondtam, a hajamnál fogva ráncigált ki az ágyból, egészen a nappali kanapéjáig, ahova durván rálökött. Kiabáltam, sikítottam, de nem eresztett el.
- Mikor veszed már észre, hogy fölöslegesen lázadsz! - kiabált rám Alex. Ideges voltam, dühös, és sértett. Tenni akartam. Nem gondolkodtam, neki ugrottam. Elkaptam a nyakánál, és a falhoz vágtam, mire ő elkezdett felém közeledni. Megrémültem. Tudtam már, nem volt jó ötlet. El akartam menekülni előle, és meg is tettem. Felszaladtam a szobámba, és magamra akartam zárni az ajtót, de ő a lábával berúgta még mielőtt sikerülhetett volna, és a hajamnál fogva az ágyra dobott. A kezét ökölbe szorította és megütött. Nem éreztem fájdalmat. Elrugaszkodtam az ágytól, de a földre lökött, és oldalba rúgott. Ezt már egyből megéreztem. Nagyon szúrt az oldalam. Amint megéreztem a fájdalmat felsikkantottam. Leguggolt hozzám, és kezével összeszorította az arcom, majd beszélni kezdett. Nagyon halkan, de hallottam:
- Nem akartam hogy ez legyen. De nem értesz a szép szóból. Ha másképp nem, majd így megtanulod hol van a helyed - mondta, majd ott hagyott.
Próbáltam felülni, de nagyon hasogatott az oldalam. Felhúztam a felsőm, és láttam hogy bekékült. Sírtam.
MIÉRT TÖRTÉNIK EZ VELEM?
Majd belehaltam a fájdalomba, mire sikerült az ágyamhoz érnem. Megrökönyödve ültem, és nem tudtam mit kezdeni. A telefonomat kezdtem keresni a szememmel, de nem volt az asztalomon, ahol hagytam.
- Dögölj meg Alex! Hallod? Dögölj meg! - üvöltöttem torkom szakadtából.
Hallottam a léptei alatt a lépcső nyikorgását.
Bejött a szobába, egyenesen felém közeledve.
- Látod mit tettél? - kérdezte szomorúan - a szép kis arcodon zúzódások vannak. Ezt magadnak köszönheted. Hidd el szerelmem, én nagyon szeretlek. Nem bántanálak téged soha de soha, ha te nem lennél ilyen akaratos. Minden sokkal egyszerűbb lenne, ha nem ellenkeznél nekem. Akkor nem kéne ilyen módszerekhez folyamodnom - törölte le a könnycseppeket az arcomról.
- Mond el kérlek, mert nem értem. Ha szeretsz, miért akarsz úgy bánni velem, mint egy bábbal. Miért akarsz engem irányítani? Ezzel tönkre teszel. És magyarázd már el azt is, hogy ha engem szeretsz, miért kellett rajta kapnom téged egy másik nővel. Tudod én szerettelek téged. De mostanra már gyűlöllek. Undorodom tőled. Amiért ezt tetted - mutattam magamra.
- Azért, mert te mindig azt csinálod amit nem kéne. Azzal a nővel, meg azért voltam, mert én nem vagyok hozzá szokva a nyálas szeretkezéshez. Szeretem a vadságot, ami benned nincs meg. Ezért van szükségem más nőre - mondta lágyan. Teljesen kikészített. Meg is feledkeztem a külső fájdalmaimról. Hogy tud ilyen undorító dolgot ilyen nemes egyszerűséggel kimondani? - forrt bennem a düh.
- Undorító vagy! - sziszegtem.
- Szokd meg - mondta - Ha normálisan fogsz viselkedni elfelejtettetek veled mindent - mondta.
- Ezt nem tudod.
- Hidd el menni fog. Csak légy jó kislány.
- Nem! Menny el. Soha ne gyere vissza! Mert nem fogok a te játékszered lenni! Akár meg is ölhetsz, akkor sem fogok úgy viselkedni, mintha minden rendben lenne! Ezt jobb ha tudod. Tőlem nem fogsz kapni semmi jót. Mert utállak. Gyűlöllek. És foglak is, amíg csak élek! Úgyhogy felőlem most rögtön agyon is verhetsz. Inkább elviselem az ütést, mint azt, amit te elképzeltél nekem.
- Mond, miért vagy ilyen buta? Miért nem tudsz egy kicsit megpróbálni úgy viselkedni, ahogy én szeretném? Honnét tudod, hogy nem fog menni, ha meg sem próbálod?
- Te még mindig azt hiszed a tied vagyok? Mert akkor tévedsz - mondtam, majd felálltam, és lerohantam. Már nem éreztem fájdalmat.
Alex utánam iramodott, de most nem hagytam magam. Szaladtam. Egészen ki az utcára, ahol már nem voltam vele kettesben. Ahol már nem művelhetett azt velem amit csak akart!
Nagyon rövid, tudom!!! De ne haragudjatok lányok. Csak ma tudtam igazából géphez jönni, de mennem kell el, muszáj. Úgyhogy nem volt sok időm írni.
Ez sem lett jó, sőt. De azért írtok??? Lécciiiii
