18. fejezet - Hála

Minden embernek van egy álma. Az én álmom egy egyszerű érzelem. A boldogság. Mindenki azt hiszi, egyszerű boldognak lenni. De ha jobban meggondoljuk, rájövünk ez nem is olyan könnyű mint hinnénk. Mindenkinek más jelenti a boldogságát. Egy apró mosoly, egy ölelés, pár kedves szó, vagy egy bizonyos személy. 

Nekem egyetlen egy dolog kellett ahhoz, hogy boldog legyek, és az a biztonság volt. De amíg nem lehettem biztonságban, addig boldognak sem érezhettem magam. Nagyon féltem attól, hogy én már sosem érezhetem úgy, hogy nincsenek félni valóim. 

- Ha szeretnél kicsit aludni, a hátad mögötti függöny mögött ledőlhetsz - mondta Mike bácsi.

- Nem vagyok fáradt, de azért köszönöm - mondtam félénken. 

- Most még lehet, de hidd el nagyon fárasztó egy helyben ülni, és nem csinálni semmit. Én már csak tudom - mosolygott kedvesen.

- Régóta kamionozik? 

- Hát igen, már több mint tíz éve - mondta.

- Akkor maga sem most kezdte - feleltem.

- Jaj, tegeződj csak nyugodtan. Fárasztó lenne neked egész úton arra figyelni, hogy finomkodj. Van két nagy fiam, és egy lányom, úgyhogy a mai szlenget is ismerem - kacarászott öblös hangon.

- Rendben van - nevettem.

- És mond csak, miért is kell elszöknöd? 

- Hát ez.. nagyon hosszú történet...

- Az út is nagyon hosszú kislány, de ha nem akarsz, nem kell hogy elmond. Csak gondoltam beszélgethetnénk...

- A nyári szünetben ide jöttem Apuhoz, és megismertem Alexot, akivel közelebbi kapcsolatba kerültünk, ha érted... Megszerettem, sőt. Jól megvoltunk, de utána megváltozott. Először is megcsalt, mondván én nem vagyok neki elég, sem pedig jó. Utána meg jöttek a pofozgatások, amik aztán eldurvultak. És... Amiért megszöktem, az azért volt, mert szexuálisan is bántalmazott. Csak hogy Alex nem fogja ezt elfogadni, és keres... Most is biztos keres. Bár inkább kerestet, mert ő nagyon gazdag, és befolyásos, így biztos megtalálta rá a módot, hogy mindenhol figyeljenek. Ezért kellettél te. Mert így feltűnést kerülve haza tudok menekülni... 

- Mibe keveredtél, te jó ég. Hát de ezt az Apád hagyta?

- Ő semmit sem tud.

- Hát az meg hogy lehet?

- Mivel a szüleim elváltak, így apámnak van egy barátnője. Na és a nő apja beteg lett, nagyon beteg. És elutaztak hogy segítsenek neki. Így  nem mondtam el semmit. Bár most így belátom, el kellett volna. Nem is értem magam... De késő bánat...

- Hát igen, de még mindig elmondhatod. 

- Ha már egyszer lenyugszik a vihar, fölösleges újra feltámasztani...

- De nézd csak apád szemszögéből. Vagy az enyémből. Itt vagyok , Apaként, és szerintem jó Apa vagyok.. És ha a lányommal történt volna meg ez, akkor elvárnám hogy elmondjon nekem mindent. Mert ha később megtudom, biztosan rosszul esne, és jogosan lennék felháborodva. És még az is eszembe jutna, hogy biztos valamit rosszul csináltam, mert ha nem így lenne, elmondta volna a gondjait. Érted, mit mondok? 

- Persze hogy értem... Én ezt nagyon jól tudom, de nem akarom hogy bűntudata legyen... 

- Inkább legyen bűntudata, mint hogy haragudjon meg rád, nem gondolod?

- Jó jó, akármit mondasz, igazad van... 

- Vagyis?

- Vagyis elgondolkodom rajta. És egyébként van feleséged?

- Igen van. Tündéri asszony, életem párja. El se tudnám magam képzelni más nő mellett - szelídült meg az arca amint ezeket mondta.

- Hogyan ismerkedtetek meg?

- Ennek már több mint húsz éve, de a mai napig tisztán emlékszem. Még a középiskolában ismerkedtünk meg, ahol nagyon jóba lettünk. DE megmaradt csak baráti viszonynak, elvégre osztálytársak voltunk, bár ez nem lett volna probléma. De valahogy mégsem jöttünk össze. Aztán elváltak útjaink. Rá négy évre találkoztunk egy kávézóban, és ott hosszú órákon át beszélgettünk. És ezt többször eljátszottuk, míg a végén teljesen egymásba habarodtunk. Imádom az eszét, és a gyönyörű szép, tiszta szemeit. Ő az én kis tündérkém.

- Ez olyan jó. Olyan mintha egy romantikus film főszereplői lennétek... - mondtam őszintén örülve.

- Jaj kislány, hidd el, neked is fogják majd ezt mondani. Csak mindig légy figyelmes, és magabiztos. 

- Remélem... 

- Tudod a lányom, majdnem annyi idős mint te, és neki is ezt tanítottam, már egész kicsi kora óta. Már ma nagyon ügyes kislány. Habár már nem is olyan kicsi, de nekem mindig a kicsi lányom marad. Nagyon büszke vagyok rá.

- Kívánom, hogy maradjon is ilyen.

- Hát én is... De okos kislány, nem lesz vele gond. És veled sem.

- Hát ezt meg honnét tudod?

- Elég volt ennyi, hogy rájöjjek.  Ahogy elnézlek, céltudatos vagy, de nagyon makacs is. Visszafogott vagy, de mégis nyílt. Jól sejtem?

- Igen...

- Remélem, hogy rendeződik az életed, és boldog leszel. Kedves kislány vagy, előtted az élet, nem lehetsz boldogtalan. Ezt Isten sem engedné, hidd el.

- Nagyon bízom benne. Csak tudod, az a baj, hogy nem tudom magam elképzeli. 

- Ezt hogy érted?

- Ha csak arra gondolok, hogy egy férfi hozzám ér, már rosszul leszek. Nem tudok arra gondolni, hogy én meg egy srác....öhhööhmmm.. szóval... érted?

- Értem. De tovább kell lépned. Nem zárkózhatsz be, a világ elől. 

- Én nem is akarok. Én csak azt mondom, hogy félek az érintkezésektől.

- De nem szabad. Clau biztos mesélte, hogy mi történt vele. És nézd.. Mégis éli az életét.

- De ő Clau... Én Lindsey vagyok. Mi teljesen mások vagyunk. A természetünk, a minden...

- Egyet mondok neked. Az életben sokszor elfogsz még esni, de mindig fel kell tudnod állni. Nem szabad kétségekbe esned, és remények nélkül felkelned. Én sok mindent átéltem már az életben, tudom milyen a földön lenni.

- Köszönöm

- nem kell köszönnöd semmit.

- de, kell. 

Csak mosolyra húzta az ajkait, és nézte az utat.

A hasam már fájt az éhségtől, és ezt hangos korgások jelezték.

- Nocsak. Éhes vagy?

- Aha. De nem baj, kibírom.

- Dehogy bírod. Ha hátranyúlsz találsz egy zacskóban szendvicseket. A kék szalvétások sonkás sajtos salátások, a zöld szalvétában lévők, pedig párizsis sajtos salis. Meg azt hiszem van benne oregano is. 

- Oregano?

- Igen. Nagyon finom. Egyél csak, amelyikből szeretnél.

- köszönöm.

- csak természetes.

Megettem az óriási szendvicset, és éreztem amint kioltja az éhséget. Jóval többet ettem, mint amennyit egyébként megettem volna belőle, csupán az íz kedvéért.

Mint egy jóllakott csecsemő, el is aludtam hamar.

Amikor legközelebb kinyitottam a szemem, már egészen sötét volt, és a lámpák fényei is csak halványan világítottak. 

Az égen ragyogtak a csillagok, bár az én szívem is így ragyoghatott volna...

- Jól aludtál? 

- Egész jól. Mennyi az idő? 

- Hajnali négy múlt egy jó tíz perccel. 

- Akkor jó sokat aludtam. 

- Bizony ám. De legalább pihentél egy kicsit. 

- Igen, az jó volt. Úgy körülbelül hányra érünk oda?

- Ó, minden egyeztetve van. Délután háromra ott vagyunk, és fél négykor indul a hajó. Így van időd elvégezni a szükségleteidet.

- Köszönöm Mike. Nem is tudom elmondani mennyire hálás vagyok neked. 

- Ó, semmiség. Nem okozol nekem nehézséget, sőt. Legalább van aki szórakoztat - kacarászott kedvesen.

Már két óra fele járt az idő, amikor én már tűkön ültem. Szorongtam. A rengetek izgalom okozta görcsök voltak a legelviselhetetlenebbek. 

Akármerre néztem, nem tudom másra gondolni, csak arra, ahogyan a családommal vagyok. 

Annyira hiányoztak már nekem, mint még soha.

 A percek, az órák lassú csiga vánszorgással teltek, én pedig már látszólag is feszült voltam.

*****

Kiszálltunk a hatalmas kamionból, és a kikötő felé kezdtünk el sétálni.

- Várj, van még idő. Látod azt az épületet? - egy több emeletes épület volt, de azért már látszottak rajta az évek nyomai - az egy kis hotel szerűség. Van egy étterem, meg egy kis büfé. Nem vagy éhes? - kérdezte

- Egy kicsit, de nem akarok enni.

- Muszáj lesz. 

- De nem tudok enni. 

- Akkor csomagoltassunk be neked valami könnyű ételt, és majd a hajón megeszed ha éhes leszel.

- Jól van - egyeztem bele, majd elindultunk a hotel felé. Belül egész jól nézett ki. 

Az étlapot vizsgálgatva, nem tudtam dönteni, így kikértem Mike véleményét.

- Ehhez mit szólsz?

- Á nem, a sültkrumpli sem, és a husi sem jó hidegen.

- És ez? 

- Ez tetszik. 

- Akkor egy közepes csirkés görög salátát kérnék. Be lehetne csomagolni? 

- Hát persze - mondta a pincér srác. 

Nem kellett sokat várni, de addig is, én elmentem a mosdóba amíg Mike várta a csirke húsos görög salátámat.

A tükörbe nézve elképedtem saját magamtól. Megviselt arcomat hideg vízben megmostam, ami egy kicsit rendbe hozott, bár még így is ijesztőnek tűnhettem.

Egy farmer nadrág volt rajtam, egy trikóval, és egy pulcsival.

A hajamat magasra gumiztam, de rám fért volna egy alapos fésülködés, és egy kiadós zuhany. A kis házban volt egy zuhanyzó fülke mármint csak az akart lenni, de ott is csak hideg víz volt, így nem csodálom hogy megviseltnek tűntem. Főleg, hogy ez csak a dolgoknak egy része.

Visszamentem Mike-hoz, aki már csak rám várt. 

- Már kifizetted?

- Igen.

- De hát...

- Ne. Nem fontos. Hagyd csak.

- Ezt is köszönöm.

Kikísért a hajóhoz, amire már felengedték az embereket. 

Elköszöntem Mike-tól. Nem volt több, csak egy kézmozdulat csupán, de mégis mindent mondó volt az, amit a szemében láttam. 

Nem tudtam neki mindent megköszönni, amit értem tett. A legtöbbje csak némi apróság volt, de mégis rengeteget jelentettek a számomra. Mondhatni az életemet. Az a hála, amit iránta, és Clau iránt éreztem, örökké tartó.

17.fejezet - Út az élet felé.. vagy másfelé?

Sokat gondolkodtunk azon, hogyan juthassak haza. A repülő gondolata teljességgel ki lett zárva. 
- Alex tudja, hogy haza akarok menni, így figyeltetni fogja a repteret, az biztos..
- Nem hiszem, hogy annyi ideje lenne.
- Nem is ő figyelné, hanem az emberei. Clau, te nem tudod milyen ember. Amit akar, ő azt meg szerzi magának, rengetek pénze van, és sok ismerőse.
- És ha olyan busszal mennél, ami elvisz? 
- Az is kockázatos. És ott rengetegszer át kéne szállnom, ami végül is nem baj, de az is kockázatos.
- Akkor nem tudom. Mi nem kockázatos? - rengetegszer ültünk le hogy kitaláljunk valami kézenfekvőt, de mindig ez lett a vége. Sokszor gondolkodtam az életen, és egyre jobban kezdtem úgy hinni, hogy nekem nincs Istenem. Hisz hol van, hogy segítsen? - kérdezgettem magamtól. Clau nagyon jó lány, segített nekem amiben csak tudott, de amit igazán akartam, azt, hogy hazajussak, még ő sem tudta nekem teljesíteni. Bár nem is vártam el tőle.


A napok csak teltek, és még semmi változás nem történt. Clau mondta, hogy Alex sokszor figyeli a házukat, és Apuét is. 
Volt, hogy neki esett Claunak, és megvádolta, hogy segít nekem. Clau remekül hazudott, ami nekem az életemet jelentette. Mindig sikerült becsapnia Alexet.
     
Szörnyű volt egy helyben üldögélni egész nap, és bezártságban lenni, de nem volt más lehetőségem. Két és fél hét telt el azóta, hogy abban a kis házikóban bujdostam, de nem tehettem mást. Hozzá kellett szokjak, mert tudtam, csak ott vagyok biztonságban. Egyik nap Clau nagyon vidáman jött el hozzám, szinte sugárzott.


- Na, mond már mi az a jó hír? - kérleltem. Már az őrületbe kergetett.
- Kislány, mehetsz haza, egyenesen a családodhoz!!!!! 
- H...M... - nem tudtam szóhoz jutni. Annyit vártam erre a pillanatra, hogy ezt mondja nekem valaki. És ekkor megtörtént. Annyira boldog voltam, de féltem bízni.
- Miii? Hogyan? 
- Beszéltem az nagybátyámmal, aki kamionos. Tud neked segíteni. Elvisz innen, és ez teljesen biztonságos. Alex így biztos nem kaphat el - mondta el egy szuszra. 
El sem akartam hinni. Ez tényleg jó ötlet volt, és kockázat mentes.
- Viszont van benne egy kis csavar is. Ő dolgozik, és figyelik merre megy, és hogy hol áll meg. Várj, mutatom - mondta, majd előkapott egy térképet, és szétnyitva a földre tette, majd letérdelt hozzá.
- Itt tenne ki - mutatott az egyik pihenőhelyre - és itt, van egy kikötő, nincsen messzi tőle, és itt is van pár jó haverja, akik átvisznek ide - mutatott egy másik kikötőre, ami a Seattle melletti kisvárosban van - és innét meg már simán hazatalálsz, nem? 
- De, Eljövök ide - mutattam Seattle-re - innét La-push, és onnét már hazatalálok. 
- Bizony. És még a kikötő sem veszélyes, mert innét ez nagyon messzi van, és ott biztos nem keresne téged - mosolygott boldogan.
- Annyira hálás vagyok - mondtam könnyes szemekkel.
- Nem kell annak lenned, ez természetes. Te is megtennéd értem - mosolygott, és átkarolta a vállam.
- És mikor megyek?
- Kerek négy nap...
- Hogy mi? Ilyen hamar? El sem hiszem... - mondtam boldogan.
- Pedig de. Úgyhogy kezd el felkészülni kislány. 
- Hát esetleg csak lelkileg... - mondtam nevetve.
Rengeteget beszéltünk még az én " szökésemről". Minden egyes apró részletet átrágtunk, és együtt örültünk. Már mindent elterveztem, mit mondok otthon, miért mentem haza már most, hisz még volt vagy 4 hét a nyár végéig. Eldöntöttem, elmondom, hogy apuék elmentek, én pedig már untam az egyedüllétet, már ők is hiányoztak, így eldöntöttem haza megyek, és azért nem szóltam az érkezésemről, mert úgy akartam, hogy meglepetés legyen.
Ebbe semmi kifogást nem találhatnának.

Most hogy már csak pár nap kellett az indulásomhoz, egyre hosszabbaknak éreztem a napokat. Mintha az óra bolondot akart volna járatni belőlem.
Mérhetetlenül nagy öröm öntötte el a lelkem, mikor arra gondoltam, hogy ismét otthon lehetek, azokkal akiket szeretek. ÉS ezt az örömet senki sem vehette el tőlem. Ez az enyém volt.


Alex szemszöge: 

Megkönnyebbülten nyitottam ki a szemem, de ő még mindig zihált alattam. Ránéztem, és be volt csukva a szeme. Megcsókoltam az arcát, és lemásztam róla. Felhúztam a nadrágom, aztán lementem. Ittam egy pohár kávét, majd megkerestem a kulcsot, ami pótként volt, és zsebre tettem. Fő a biztonság - vigyorogtam magamba, majd kimentem, és rázártam az ajtót Lindseyre, hogy ne tudjon el szökni. Találkoztam az egyik haverommal.
- Csá...
- Szia.
- Na mi a helyzet? 
- Velem semmi, de Martin azt üzeni neked, hogy pénteken megkapod a számlára az átutalást.
- Jól van. Minden rendben volt a lányokkal?
- Igen, bár az egyik akaratoskodott, de sikerült helyre tenni. 
- Az akaratoskodást inkább hagyjuk. Elég volt belőle egy napra.
- A kis tyúk, megint heveskedett?
- Nem tyúk, hanem Lindsey. Egyébként igen, rosszalkodott egy kicsit, de megoldottam.
- És mégis hogy?
- Keményen megdolgoztam...Háháháháhááá... De élvezte. Hallottam ahogy nyögdécsel..
- Jól tetted. Az a lány, akit mondtam, az is így jár. De mégis tetszett a vevőnek.
- Megvette? 
- Meg bizony. Ráadásul elég szép árat fizetett. Ő is a forró vérű nőket szereti.
- Mint?
- Mint te. Nem értem, miért foglalkozol még vele. Ez a tyú...Lindsey kislány még hozzád.
- De én királynőt csinálok belőle. Az asszonyom lesz.
- Te tudod Alex... De hidd el, lesz még vele gondod..
- Az már legyen az én dolgom - mondtam, és ezzel lezártam a dolgot.
Miután megbeszéltük az üzleti részeket, megittunk egy kávét egy étteremben, majd elindultam Linhez.
Bementem a lakásba, de mindenhol sötétség volt.
- Ezt nem hiszem el...Ez azóta ott gubbaszt? - mondtam hangosan.
Felmentem a szobába, de láttam hogy az üres. Megnéztem a fürdőben, és az Apja szobájában, de nem volt sehol.
Lerohantam és ott is szétnéztem. Bementem a fürdőbe is, de ott sem volt, viszont az ablak tárva nyitva állt.
- A kis kurva! - üvöltöttem mérgembe - Ezt nem hiszem el! Azt hitted megszökhetsz? Na nem! Elkaplak.. Hidd el.. Elkaplak!!! 
Remegtem az idegtől, de előkotortam a mobilom a zsebemből, majd felhívtam egy cimborámat.
- Mark? Alex vagyok. Szólj a srácoknak, hogy figyeljenek minden kifelé vezető utat. Lindsey megszökött. Találják meg! Milyen kifele vezető utat, te barom, szerinted? A repteret, a kikötőt, mindent! Megértetted? Most azonnal! - üvöltöttem, majd letettem. Az első dolgot ami  a kezeim közé került, a földhöz vágtam. A székeket az asztalt, mindent felborítottam.
Tomboltak bennem az indulatok. Kirontottam a lakásból, és beültem a kocsiba, majd elhajtottam.

***
Már három nap telt el azóta, hogy Lindsey elszökött tőlem. Olykor én magam mentem hogy megkeressem, de sehol nem találtam. Szomorú voltam, de dühös is.
Egyik nap mikor visszamentem az Apja házához, épp Clau szállt ki a kocsiból. 
Odamentem hozzá, és elkaptam a karját.
- Hol van?
- Jézus, Alex, mi történt veled? Mit csinálsz? Ki hol van?
- Hát ki? Lindsey te szerencsétlen! 
- Nem tudom. Honnét tudjam? 
- Ti állandóan egymás picsájába lógtok, tudnod kell hol van! - üvöltöztem. Éreztem, hogy hazudik.
- Tévedsz Alex. Csillapodj már le. És nem, nem tudom. Már nem vagyunk olyan jóba. Állandóan titkolózott előttem, így már nem lógtunk együtt az utóbbi két hétben - magyarázott
- Na ne hazudj! Most azonnal, velem jössz, és elmondod hol van?
- De mégis hogy? Nem tudom! És miért keresed ennyire? Miért ment volna el? Biztos haza jön. Nyugodj meg, gyere be, igyunk meg egy teát - úgy látszott, hogy igazat mond, így elengedtem.
- Tudod mit, hagyjuk! Megtalálom egyedül - mondtam, majd beültem a kocsiba, és elhajtottam.
Minden nap felhívtam az embereim, de semmi hír. Felszívódott. De nem baj, akkor is rá találok, kerüljön amibe kerül! 






***




Lindsey szemszöge:


Eljött a nap. A nap, amikor végre elhagyhatom ezt a helyet. Clauval megbeszéltük, hogy dél körül eljön, és elvisz a nagybátyjához. Most először, hogy elhagyhatom ezt a kis házikót, és most utoljára, hogy láttam.
Már a kocsiban ültünk, és mindketten izgatottak voltunk.
- Szerinted sikerülni fog?
- Tudom, hogy sikerülni fog. Isten sem akarná, hogy Alex elkapjon. 
- Tudod, én már kezdtem úgy hinni, hogy nekem nincs Istenem.
- Hogy mi?? Na ezt most azonnal szívd vissza, mert szájon váglak. Ilyet nem mondhatsz!
- Tudom, de megengeded hogy befejezzem? 
- Csak ha ilyet nem mondasz.
- Na szóval, azt hittem, de rájöttem, hogy ha nem lenne Isten, akkor te sem lennél itt. Neked köszönhetek mindent. Azt, hogy most itt vagyok, és hogy hazamehetek.
Clau csak apró mosolyokkal jelzett, hogy megértett engem.
- De egyet meg kell ígérned nekem, ha esetleg nem látnánk egymást újra.
- Mi lenne az?
- Az, hogy vigyázol magadra. És nem csinálsz hülyeséget - mondtam
- Ígérem. A másik felét pedig megpróbálom betartani. Így jó lesz?
- Igen, az lesz.
- De cserébe te is ígérj meg nekem valamit.
- Megígérem.
- Még nem is tudod mit akarok! 
- De akármi is legyen az, ígérem. 
- Jó.
- De azért el mondod?
- Azt, hogy ha otthon vagy, felhívsz. De nyomban! Amint betetted a lábad a házba! Addig nem fogok tudni megnyugodni.
- Rendben, ne aggódj, azonnal hívlak!
- Megérkeztünk.
Kiszálltunk a kocsiból, és a kamionnak támaszkodva megláttam Clau nagybátyját.
- Mike bácsi! De jó hogy látlak! - puszilta meg a férfi arcát - ő itt Lindsey, a barátnőm, akiről meséltem.
- Lin, ő az én nagybátyám - mutatott a már kissé őszülő, kedves arcú emberre. Tengerkék szemei mosolyra húzódtak.
- Csókolom - köszöntöttem.
- Csókold a ..... Csak szia! Olyan öreg még nem vagyok - kacarászott.
Clauval félrementünk, és búcsúzkodni kezdtünk.
- Nagyon vigyázz magadra, és tudd hogy mindent köszönök, amit értem tettél - sírtam
- Te is vigyázz magadra, és hívj amint épségben megérkezel! Nagyon fogsz hiányozni. 
Megöleltük egymást, é közben arra gondoltam, hogy ő a legcsodálatosabb lány, akivel valaha találkoztam.
- Lányok! Indulás! El kell indulni, két óra! 
- Akkor szia - engedtem el, majd Mike bácsi felé indultam, és beültem a hatalmas masinába. Az ablakból még integettem neki, ő pedig nekem! Majd a kedves arcú férfi beindította a motort, és elindultunk. Elindultunk a HAZA vezető út felé. 

<333333 Íííííí, olyan jó hogy tudtam írni. Csoda történt, a beengedett a netem blogba!! Olyan jó volt írni nektek! Remélem ti is így örültök, és hogy tetszik...  :):):) 

16.fejezet - a lelki fájdalom olykor erősebb mindennél

Sok minden volt, ami miatt úgy hihettem, hogy az életem már nem lehet rosszabb. De ugyan csak tévedtem. 

Alex visszarángatott a hálószobába, és az ágyra dobott.

- Sok mindent hittem rólad, de azt hogy ilyen hülye légy, azt nem- nevetett.

- Én is sok mindent hittem rólad, de azt hogy ilyen undorító légy, azt nem.

- Ne beszélj vissza, mert vissza veszek a szádból!

- Nem érdekel! Utállak, és ezen ha ezerszer meg is versz sem tudsz változtatni.

- De mond csak, miért kell ilyen önfejűnek lenned? - nyúlt felém, mire én ellöktem a kezét.

- Már megint kezded?

- Ne nyúlj hozzám - sziszegtem.

Az ágy egyik feléből, a másikba másztam, mire ő  a lábamnál fogva vissza húzott. Addig addig rugdalóztam, hogy megrúgtam őt, mire rám kiabált, és rám mászott.

- Eressz el te mocskos disznó! - sikítoztam, de mintha ő ezt élvezte volna.

Mind a két kezemet az ágyhoz szorította, és a lábaim közé furakodott. Próbáltam kibújni a szorítása alól, de sehogy sem sikerült.

Erőtlenül harcoltam vele, amikor letépte a ruháimat, és közben harapdált, majd végül belém gyömöszölte azt, amit még csak látni sem akartam.

Sajgott mindenem, de legfőképpen a lelkem. Féltem, rettegtem, a tehetetlenség érzései uralkodtak el rajtam, és úgy éreztem elveszítettem a kontrollt az életem irányítása felett.

Sírtam, kiabáltam de nem hagyta abba. Egyre erősebben és erősebben diktálta az ütemet, és nekem annál jobban fájt. Én azt hittem ez velem nem történhet meg. Hogy ilyen csak a krimi filmekben van.., tévedtem...velem is megtörtént. Nem tudtam abba hagyni a sírást, a könnyeim csak potyogtak, és a hideg futkosott a hátamon, ahogyan rám lihegett, és a melleimet fogdosta. Már nem ellenkeztem, már nem tudtam semmit se tenni. Elhagyott az erőm, minden ami egykor megvolt bennem. Megszégyenítettek, és meggyaláztak. Én úgy gondolom ez az egyik legrosszabb dolog, ami egy nővel történhet. 

Az az érzés, hogy hiába akarnék, de nem tudok semmit sem tenni, az borzasztó volt. Egyben fájt belül mindenem, és kívül is.  Csak vártam, hogy vége legyen. Nem tudtam mást tenni.

A levegő vétele egyre szaporább lett, majd a végén a mozgása lassult. És a szorítása is enyhült. Vágytam arra hogy lelökjem magamról, és most én legyek felül, és ő legyen az akit bántanak, ütnek, rúgnak. 

De nem volt hozzá erőm, nem volt hozzá akaraterőm.

Végigcsókolta az arcomat, én pedig csukott szemmel tűrtem. Utána felkelt, és már nem éreztem magamon a mocskos testét.

Magamra húztam a takarót, egészen a fejem búbjáig, és minél kisebbre próbáltam magam húzni.

Ott kuporogtam órákon keresztül. Hallottam a motoszkálását lentről, de megpróbáltam minden kizárni.

Elképzeltem, hogy fényesen süt a nap, és  az melengeti a bőröm. Én pedig nevetek. Nem tudom min, vagy kin, de boldog vagyok, és jól érzem magam. Aztán a gondolataim mindig kizökkentettek a képzeleteimtől, és újra csak egy megtört lány voltam. Egy boldogtalan lány.

Hallottam az ajtó csukódását lentről, és a kulcs fordulását. Ki akartam ugrani az ágyból, és megnézni hogy mit művelt, de nem tudtam.

A lábam közötti terület csak úgy lüktetett. Fájt, úgy mint még soha. 

Sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy mivel érdemeltem ki ezt...mi olyan rosszat, vagy mit rontottam el, amiért ez történt velem tizenhét évesen.

Nem tudom meddig feküdtem ott, volt hogy aludtam, de olyankor rémálmaim voltak, és volt hogy ébren feküdtem. Nem volt se kedvem, sem pedig erőm kikelni az ágyból. 

Már biztos voltam benne, hogy egyedül voltam a házban. Nem hallottam hangokat, mozgást. Mégse könnyebbültem meg, mert tudtam hogy ez csak egy ideig lesz így. Úgyis visszajön, és kezdődhet minden előröl - gondoltam.

Az ajtón kopogtak. Majd kiabáltak. Clau volt az. Egy kis remény sugár csillant meg a szemem előtt. Tudtam, vagy most, vagy soha. Kikeltem az ágyból, magamra vettem a köntösöm, és megpróbáltam minél előbb lemenni. De éppúgy vájt mindenem, mint eddig.

- Clau! Clau! - kiabáltam.

- Na végre! - hallottam meg a hangját az ajtó túlsó feléről.

- Bajban vagyok. Nagyon nagy bajban! - sikítoztam kétségbe esve, és már újra zokogva.

- Mi történt? - a hangjában felfedeztem az ijedtséget.

- Alex.... Megvert.. És megerőszakolt. Nem bírom már tovább Clau. Szabadíts ki kérlek - zokogtam keservesen. Láttam, hogy a pótkulcsot is elvitte magával, amit a kis szekrény fiókjában tartottam.

- Várj, kitalálok valamit.

- siess kérlek, mert bármikor megjöhet.

- Az ablakok?

- a fürdőszoba ablak túl kicsi a többihez nem jutok hozzá

- mi az hogy nem jutsz hozzá?

- itt lent kettő van. Az egyik a konyhába, ahol a pult miatt nem tudok rajta kimászni. A másikat meg csak bukóra lehet kinyitni.

- és fent?

- túl magas

- akkor csak a fürdőszoba maradt. Odamegyek, az ablakhoz. 

- jó - én is elindultam, és láttam esélyét annak, hogy kiférjek, de nem voltam benne teljesen biztos. Pláne hogy minden mozdulatomnál fájt mindenem.

Felálltam a vécé deszkára nagy nehezen, és kinyitottam az ablakot. Ez se volt valami túl alacsony, de más esélyem nem volt. Vagy megcsinálom, kerüljön bármibe, vagy itt maradok.
- Na, szerinted? - kérdeztem
- Gyerünk - mondta, majd bátorítóan rám mosolygott.
Tényleg nem tudtam, hogy fogok érkezni. De mindenképpen a fejemet kellet először kiraknom. Másképp nem is ment volna.
Kidugtam a fejem, és elkezdtem magamat kifelé tolni a lábammal, de nagyon fájt. Eleve köntösben voltam, és lehorzsoltam majdnem mindenhol a testem, de ez volt a legkevesebb, amely most érdekelt.
Megláttam Claut. 
- Olyan fejest fogok esni, hogy az hihetetlen - mondtam félve.
- Elkaplak.
- De ha nem...
- Most ne ezzel törődj!
- Jó, igazad van - mondtam, majd tovább ereszkedtem lefele. Már a kezemmel elértem Claut, és ő szép óvatosan kihúzott.
Amikor a lábam földet ért, szorosan magamhoz öleltem Őt, és csak arra gondoltam, hogy végre szabad vagyok. 
- És most?
- Elviszlek oda, ahova legelőször mentünk, amikor bemutattalak téged a többieknek. Ott biztonságban leszel, senki nem fog rád találni.
- Köszönöm. De Clau tudnod kell, hogy ha jót akarsz magadnak már most ki kell szállnod. Nem kell hogy segíts, meg leszek egyedül. De ha most jössz velem, azzal magadat is bajba sodrod.
- Nem baj. Fontosabb vagy nekem mindennél.
 Újra megöleltem, és a fülébe súgtam, hogy szeretem, és hogy hálás vagyok amiért segít.
Kérdezés nélkül elhozta az Anyukája kocsiját, és rám parancsolt, hogy üljek be hamar.
- Anyud nem fog szólni? 
- Ezt általában én használom - mondta
- Sok mindent el kell mesélned ugye tudod? 
- Tudom....- feleltem.
Megérkeztünk, és bementünk a kis faházba. 
Leültem, ő pedig hozott nekem egy üveg ásványvizet.
- kösz...
- Na mesélj, mi történt? 
- Tudod, ez az egész már nem most kezdődött. Egyszer még jó pár hete, rajtakaptam őt egy másik lánnyal. Felpofoztam, ő pedig engem. Ott kezdődött az egész. Utána megint egy pofon megint majd egyre durvább ütések követték a másikat. De annyira mint ma, még sosem fajult el a dolog. Ma már a lábát is használta. Utána pedig.. Felráncigált a szobába és... megerőszakolt. Nem tudtam mit csinálni ellene, és ez volt a legrosszabb az egészben érted? Hogy hiába próbáltam ellenkezni, és eltolni magamtól, nem tudtam. Csak egyet tudtam tenni, várni. Szörnyű volt. És nagyon félek. Attól, hogy rám bukkan, és hogy akkor mi következik. Te ezt nem tudod elképzelni, de ...
Szó nélkül magához ölelt, és velem együtt sírt.. Közben a hátamat simogatta, és nyugtatgatott.
- De igen, tudom min mentél keresztül - mondta, majd rám nézett - sok minden van, amit nem tudsz rólam, de most elmesélem neked a költözésünk okát. Pár éve ismertem meg Christiant, akivel együtt jártam, majdnem két évig. Tényleg szerettük egymást, főleg ő engem, én voltam neki az első komolyabb kapcsolata, így pláne kötődött hozzám. De ő az az igazi rossz fiús fiú volt, én viszont még kislány voltam, ez persze hogy bejött nekem. Sőt még vonzódtam is  hozzá. Aztán, megtudtam hogy drogozik. Akkor kiakadtam, el akartam hagyni, mert ez már azért sok volt. De nem hagyta, meggyőzött, hogy maradjak vele, le fog szokni. Én meg elhittem. Így vele maradtam. A végén már tudtam mikor tiszta s mikor nem. Sokszor észrevettem rajta, és olyankor komolyabban összevesztünk. Pedig ettől a szertől, eleve ideg betegebb lett, nem hogy még a balhék miatt is. Aztán megvert. Nagyon megvert. Eltört a kezem. Anyuéknak nem mertem elmondani, mert szerettem Christ, és megint csak megbocsátottam neki. Kitaláltam mindenféle hülyeségeket, hogy miért vagyok tiszta seb, és kék-lila foltos. Aztán meg is bántam....
- És utána, mi történt?
- Szerinted? 
- Megint megvert mi?
- Igen. De akkor azért, mert le akart velem feküdni. Én viszont azért annyira nem voltam nagy lány. Nem hagytam magam. Kaptam pár pofont, de legalább megúsztam, hogy lefeküdjek vele. Aztán nem mentem át, de ő állandóan keresett. Hívogatott. Rávett hogy menjek át, és beszéljük meg. Eldöntöttem, hogy akkor szakítok vele. De neki más tervei voltak. Pár napot tudtam halasztani, hogy az övé legyek, de többet nem. Karmoltam, haraptam, durr egy pofon. És ez így ment, mindvégig. Utána már nem is ellenkeztem, csak hagytam magam. Azt hittem, így előbb befejezi. De ő azt hitte, hogy beleegyeztem, és még vadabb lett, és análisan is csinálta. Undorító még csak vissza emlékezni is. 
Zokogtam, sírtam, sikítottam, de egyedül élt, kevés szomszédokkal.
Így hát, hiába volt minden. Miután "végzett velem" jól megvert, amiért nem tudta rendesen élvezni, és természetesen ez az én hibám volt.. Persze...ki másé...
- Hogy sikerült otthagynod?
- Úgy, hogy itt már csak az utálat maradt iránta, és nem bírtam tovább. Kitálalta Anyuéknak mindenről, kórházba is kerültem. Olyan rombolást végzett ott, belül, hogy nő gyógyászhoz kellett járjak, majd meg is műtöttek.
Apám nagyon megvert Christ, majd börtönbe került. Testi sértésért, és szexuális bántalmazásért. Ő azóta bent ül a sitten, de én nem bírtam ott tovább. Anyuék felmondtak, eladtuk a házat, és ide költöztünk.
- Ez olyan hihetetlen...
- Pedig nem az. Ezt te tudhatnád a legjobban.
- Nem az. Hanem hogy mégis pasizós vagy, nem vagy zárkózott... Sőt.. Hogy ..hogy tudsz így ezek után...
- Élni? Miért mit csináljak? Vágjam fel az ereimet, magamat sajnálva? Nem vagyok én olyan hülye.. Megtanultam, hogy az élet megy tovább, ez a múltam, de ez itt a jelen. A pasikról meg annyit, hogy... Nekem már mindegy. Tudod azóta volt nekem már barátom, akivel lefeküdtem.. De nekem a szex már nem lesz élvezetes, már nem érzem jól magam közben, és tudom, hogy nem is fogom. Kihasználom őket, ahogyan ők használtak ki engem. Ez is egy életforma, nem mondom hogy csináld utánam, nem mondom hogy fogadd el, azt veszed le belőle amit akarsz következményként, mindegy nekem. Lehet te másképp fogod megélni, lehet hogy jobban lehet hogy rosszabbul. Ezt nem lehet tudni. Mindenki máshogy éli meg. De te okosabb vagy mint amilyen én voltam, tudom hogy akármit is teszel akármit is mondasz, az csak is jó lehet. És szeretném ha tudnád, hogy történjen bármi, rám számíthatsz - mondta
Könnyekig hatódtam, jól esett hogy volt nekem, jól esett hogy mellettem állt.
- Sokat jelentesz nekem. És tudd, hogy ez fordítva is így van.
Rám mosolygott, majd letörölte a szememről a könnyeket, és bíztatóan megszorította a kezem.
- Clau, jobb lesz ha haza mész. Alex már biztos észre vette, hogy eltűntem. És ha nem mész haza, egyből rájön, hogy te tudod hol vagyok.
- Megleszel? 
- Persze. Nem lesz semmi gond. 
- Van valahol egy nagy zacskóba egy csomó rágcsa, csoki chips meg ilyenek. Szolgáld ki magad nyugodtan. Holnap jövök, és hozok neked tiszta ruhát, meg normális enni valót. 
- Köszi
- Nem kell megköszönnöd - mosolygott rám, majd adott egy puszit, és elment. Hallottam, ahogy a kocsit beindítja, majd elhajt.
Volt ott egy csomó takaró, meg párna. Elrendezgettem magamnak, majd lefeküdtem. 
Ennyi izgalom után, és szörnyűség után, nem kellett sokat álom, hogy álom jöjjék a szememre.
Hamar elaludtam, és legalább amíg álmodtam, addig biztonságban voltam.