Aznap, mikor Alex elment, én is elmentem, és vettem egy jó, forró fürdőt. Bár lehet hogy egy kiadós hideg zuhany jobban segített volna.
Kellett nekem ez? Szükségem volt nekem erre? -kérdezgettem magamtól. De tudtam, hogy a válasz ugyan csak Nem! Nem kellett volna megismernem őt. Bár minden másképp történt volna. Szerettem őt, mert volt benne valami ami engem vonzott, de akkor sem kellett volna ennek megtörténnie. -Ha nem szeretek belé, akkor felhőtlenül hazautazhatnék és nem kellene így fájnia, hogy itt kell hagyjam őt. - sírtam el magam. Tudtam, hogy úgy is fogok találni valaki mást, aki nem a világ másik végén él, hanem mellettem, de én hittem abban, hogy létezik az "igazi". És attól féltem, hogy nekem Ő az! Mert miért is ne? Mi van ha nekem vele kellene lennem? - kérdezgettem egyfolytában magamtól ezeket, de hiába. Csak még jobban összezavartam magam. Ha ez még lehetséges volt.
**
Másnap, tényleg találkoztam Alexszel. Úgymond randink volt. Elmentünk egy étterembe, ahol megebédeltünk. Persze én ezt fölösleges pénz kidobásnak tartottam. Miért nem jó egy egyszerű pizzéria? Vagy a McDonald’s?
De nem, ő azon az elven él, hogy aki ha csinál valamit, akkor azt már csinálja is jól. Mindegy is, nem ez volt a lényeges a találkánkban, hanem az, hogy megbeszéltük alaposan a dolgokat.
Arra jutottunk, hogy élvezzük ki a hátralévő időt, és ha már mennem kell, akkor megyek. Ebben az a rossz, hogy ő nem jön velem. De, amikor csak tud eljön hozzám. Kivesz egy szobát egy hotelben, és velem lesz. Amennyit csak lehet. És ez nekem nagyon tetszett. De amint eszembe jutott, hogy ez mind pénzzel jár, megnyugtatott, hogy neki van elég. De hogy miből, azt még mindig nem tudtam! Mármint de, mert ő azt mondta örökség. Na de ennyi? Elhessegettem a kétségeimet azzal, hogy igen jó módú családból származik, így biztosan tényleg csak az örökségéből van ennyi pénze.
Nagyon jól elvoltunk, és éreztem hogy tényleg fontos vagyok neki. És hogy mindent megbánt, és nagyon rajta van, hogy ezt elfelejtethesse velem. Én meg nagyon azon voltam, hogy elfelejthessem. Tudtam, hogy nem volt buta döntés hogy megbocsájtottam neki. Nagyon is jól tettem. Mert megérte. Lementünk a tengerpartra, és kézen fogva sétálgattunk. Nem szóltunk egymáshoz, csak élveztük a tenger moraját, a szél lágy susogását. Ez olyan romantikus volt.
Már a kocsiban ültünk, mikor felém fordult:
- Örülök, hogy minden rendben van velünk ÚJRA. - mondta mosolyogva, és szenvedélyesen megcsókolt. Az egész testemen átjárt a bizsergés.
Mérhetetlenül megkívántam. Könnyedén az ölébe ültetett, és úgy csókolt tovább. Hideg kezével felhúzta a pólóm, és simogatta a hátam. Majd könnyedén lekapta azt.
Nagyot sóhajtottam. Mennyire vágytam már rá.
Beletúrtam dús hajába, és harapdálni kezdtem a száját. Mindkettőnknek világos volt, hogy ez így nem fog menni, így fogott, és szó szerint hátra dobott, vigyázva persze, hogy ne üssem meg magam. - Milyen erős, és kívánatos. - sóhajtoztam magamba.
Pár perc elteltével már fölém hajolt és csókolgatni kezdte a hasam, és amíg egy percre elszakadt tőlem, én lehámoztam róla a felsőjét. Ő pedig könnyedén megszabadult a nadrágjától, ami már igen szűkösnek bizonyult. Majd az enyém következett. Újra csókokkal lepett meg. Átfontam a karjaim a nyaka körül, a lábaimat pedig a dereka körül, és úgy csókoltuk egymást. Egyik kezével a melleimet kezdte el kényeztetni míg a másik kezével valami egészen csodálatosabb dolgot művelt velem. Halkan felnyögtem. Majd még vadabbul kezdtem kutatni az ajkai után. Meg is találtam, és mint egy kiéhezett ragadozó csaptam le rá. Majd lassacskán amint sikerült elszakadnia tőlem, lejjebb kezdett kényeztetni édes csókokkal. Megszabadított a melltartómtól, majd nyelvével kezdte kényeztetni a melleimet. Már nem fogtam vissza magam, és hangosan felnyögtem. Ő pedig annál inkább folytatta. Aztán szép lassan elkezdett lefelé haladni, míg meg nem találta azt a pontot, ahol a legforróbban égtem. Eszeveszetten sikoltoztam, úgy élveztem amit művelt. Aztán végre, végre már eggyé váltunk. Gyengéden, de most már mégis merészebbül diktálta a tempót. Aztán már ott tartottam, hogy a hátát karmolgattam, a vállait harapdáltam élvezetemben. Már éreztem hogy mindjárt kielégülök, és még hangosabban sikoltgattam, aztán mégis mint egy nem várt hullámként járta át a testem a forróság, a gyönyör. Ő pedig pár másodperc elteltével kezdett el hangosabban sóhajtozni, ami szinte nem is hallatszott az én zihálásomtól. Összepréseltem még azt a kevés helyet is ami köztünk volt, hogy közelebb kerülhessek hozzá, és még jobban ölelhessem magamhoz.
Nem tudtam, mit mondjak, ha egyáltalán ilyenkor lehet e valamit mondani. Inkább csak megcsókoltam lágyan, szerelmesen. Ezzel úgyis mindent elmondtam. Becsuktam a szemem, és közben a derekát öleltem.
***
Mikor kinyitottam a szemem, már reggel volt. De ami a legszebb, hogy a saját ágyamban ébredtem, és nem az autóban. Ezek szerint Alex mindenről gondoskodott. Hát nem édes?
Hát persze, Alex! A karommal átakartam ölelni, de csak a takarót sikerült megszeretgetnem, mert az én drágám sehol nem volt. Egyből elment a kedvem. Ezek szerint, most ugyan azt játssza mint a múltkor? -szomorodtam el. Eltöltöttünk egy kellemes estét, majd mikor felkelek ő sehol sincsen! Pont mint legutóbb. Miért kell ezt csinálnod? - keseredtem el.
Fogtam magam, majd felkaptam a köntösöm, és lementem. De végig csak azon járt az eszem, hogy vajon most majd mit mond, miért kellett úgy elrohannia. Ha egyáltalán az éjszakát itt töltötte. - helyesbítettem. Mindent elront!
Amint leértem, kimentem a konyhába, hogy főzzek egy kávét, és akkor megláttam Őt.
- Jó reggelt kincsem - jött oda puszit adni.
- Sz..Szia - dadogtam. Teljesen meglepődtem. Hát itt van. És itt is volt. Én meg már egyből...
- Jól aludtál? - kérdezte egy sármos mosoly kíséretében.
- Igen. - feleltem.
- Mi baj van? Olyan furcsa vagy. - mondta Ő, gyanakodva.
- Tudod, én már teljesen megijedtem, hogy elmentél, mert nem voltál mellettem. Épp mint a múltkor. - vallottam be tévedésem.
- Nincs semmi múltkor. Ez most van. És a világért ki nem hagynám, hogy lássam a kis álmos pofid, a kócos, szertelen hajad reggelente. - súgta lágyan.
- Úgy szeretlek. - mondtam neki, majd megöleltem.
Én buta. Már egyből kételkedni kezdtem benne, és nem bíztam benne. De ez most már másképp lesz. - határoztam el magam.
- Én is téged. - viszonozta az ölelésem, majd eltolt magától, és vigyorogva így szólt:
- Reggelizzünk. Csináltam. - látszott rajta, hogy mennyire elégedett most magával, és hogy milyen boldog.
- Hűha, nem is tudtam, hogy ilyen gondoskodó vagy. - mondtam nevetve.
- Sok mindent nem tudsz még rólam. Például azt sem, hogy mester Szakács vagyok. - felelte.
- Tényleg? - kerekedtek ki a szemeim.
- Hát persze. - mondta, majd kiment a konyhába, míg én helyet foglaltam az asztalnál, ami még meg is volt terítve.
- Ez itt a specialitásom. - áradozott a tehetségéről, miközben elém tett egy jó nagy adag tojásos rántottát, pirított kenyérrel együtt.
- Óhaj, te aztán tényleg mester Szakács vagy - nevettem fel mindezek látván. Még hogy mester Szakács mi? A fenéket! Én meg el is hittem, olyan jól előadta magát.
- Mondtam. - nevetett fel öblösen.
Lehet hogy tényleg nem profi, és nem is Szakács de ezt a rántottát nagyon finoman megtudta csinálni.
- Köszönöm édes, jól laktam - álltam fel, majd kivittem a mosatlant a konyhába, amikor ő ezt gyorsan megakadályozta. Kivette a kezemből, mondván, ma minden az ő feladata.
Tökéletes nap volt ez, úgy bánt velem mint egy hercegnővel. Tényleg mindenben segített, a nap hátralévő részét, amit velem élvezhetett, és az éjszakákat is beleértve tökéletes másfél hónapot töltöttünk együtt.
( 1 hónappal később)
Szinte kifulladtam, mire a buszmegállótól egészen Alex házához rohantam, ami igen messzi volt. Kopogtatás nélkül feltéptem az ajtót, és izgulva vizslattam körbe a nappalit, konyhát. Izgulva rohantam fel az emeletre, vártam, hogy elmondhassam neki a nagy hírt.
Olyan voltam, mint aki megtébolyodott. Egy nő, és Alex az ágyban voltak és épp szeretkeztek. Én lefagyva álltam, és megállás nélkül potyogtak a könnyeim.
- Lin! Drágám! - vet észre Alex, miközben letolta magáról a nőt, és magára csavart egy törülközőt, s eközben megállás nélkül magyarázkodott, amiből én semmit sem hallottam. Mintha a külvilág megszűnt volna létezni.
- Undorító vagy! - préseltem ki a fogaim közül ezeket a megvető szavakat, majd sarkon fordultam, és kifelé tántorogtam. Ekkor már hallottam, ahogyan az ajtó hangos becsapódással zárul, majd lépteket, melyek felém közelednek. Tudtam jól, hogy semmi nem volt a régi, de még így is nagyon jól megvoltunk. Mármint csak az én részemről. Ezek szerint. - gondoltam.
- Drága szerelmem! Ne haragudj rám! Én, én nem is tudom ez hogy történhetett meg. - mondta valami furcsa éllel a hangjában.
- Tudod mi vagy te? Egy utolsó féreg! Képes voltál egy másik nővel lefeküdni, miközben nekem vallottál szerelmet? Milyen ember vagy te? Nem. Te nem vagy ember, de még állat sem... te..te senki! - mondtam halkan, visszafogottan, hogy minél megalázóbbnak érezze. Holott csak úgy áradtak belőlem ezek a durva ocsmány szavak!
- Na most lett elegem! Nehogy már még neki álljak neked bocsánatért könyörögni. Nem is értem ezt eddig hogy gondoltam! Olyan kurva nagy ügyet csinálsz mindenből, mintha valami szörnyűséget tettem volna! - ordította.
Az állam, hangosan koppant a földön. Hogy mii?
- És tudod már az is kurva fárasztó, hogy játsszam itt neked a jófiút! Te mindenen besértődsz, és mindig nekem kell könyörögnöm. De hidd el ez innentől nem így lesz. - mondta, miközben erős szorításával kényszerített, hogy rá nézzek.
- Eressz már el! Mi ütött beléd?! Még te vagy kiakadva, holott te elégíted ki máshol a vágyaidat? Ráadásul egy ilyen ribanccal? - mondtam.
- Ez természetes! Én férfi vagyok. Te meg nő. Nekem vannak szükségleteim, és ezt neked meg kell értened. És most szépen lenyugodsz, hiszen úgy is minden rendben lesz. Tudod jól. - suttogta varázslatosan a fülembe, aminek egy percre majdnem hogy be is dőltem, aztán felül kerekedett bennem az idegesség, a csalódottság, a gyűlölet, és teljes erőmből ellöktem magamtól, majd fogtam, ökölbe szorítottam a kezem, és izomból a képébe ütöttem egy akkorát, hogy az orra hangos reccsenéssel adta meg magát. A szemei, abban a percben elsötétültek, és mintha szikrákat szórtak volna. Egy hatalmas pofont mért rám. Hangos koppanással ütődött a fejem a falnak, ahogy nekivágódtam. Odajött, megszorította a nyakam, majd így szólt:
- Ha még egyszer megpróbálsz nekem ellenkezni, nem csak hogy megütlek, de meg is öllek. És most menj haza. Majd kereslek. - tette még hozzá, majd felállt, és a szoba felé indult.
- Ja, és ha megtudom, hogy eljár a szád, vagy esetleg értesíteni próbálnád a rendőrséget, nem csak téged, de a barátaidat is kinyírom. A szökésről ne is beszéljünk. Megértetted? - mondta, minthogy kérdezte volna.- És készíts nekem valami finomat.- mondta, majd végleg eltűnt a látókörömből.
Ott álltam, vörös, kisírt szemekkel, és nem fogtam fel mi történt. Hogyan lehet ilyen egyik percről a másikra?
Lassan, sokkos állapotban haza mentem. Az úton mindenki megbámult. Nem voltam jól. Nagyon nem. Fájt mindenem, főleg a lüktető, forró arcom. Bár, mintha ez lett volna a legnagyobb gondom. Már csak méterek választottak el a háztól, de meg kellett álljak, és el kellett gondolkodnom. Egy nagy titok, amely mélységesen nyomaszt. De nem mondhatom el, akármi is legyen. Mi van ha Alex mégsem tudná meg hogy elmondtam Claunak? Nagy kockázatot vállaltam volna. A barátnőm életét. De mi van ha csak blöffölt? Megtenné? Á, biztos hogy nem.- nyugtattam magam. De aztán meggondoltam magam, ez a titok az enyém marad. Elvégre azt sem hittem volna, hogy megcsalna, sőt, ráadásul halálosan meg fenyegetne, és még meg is ütne. Márpedig megtette. És én féltem a tűzzel játszani.- Így fogtam, és berohantam a biztonságot nyújtó házig. Amit nem tudtam, meddig tekinthetek annak. Leültem az asztalhoz, és a semmibe meredtem. Csak gondolkodtam, de a könnyeimet így is sikerült előcsalogatnom. Nem akartam sírni. DE könnyű volt ezt mondani. Ne sírj, minden rendben lesz. Igen, persze. Ez lett volna a legkönnyebb. Hamis reményekkel hitegetnem magam.
Jobban átgondolva a történteket, én egy olyan valakibe voltam szerelmes, akit valójában nem is ismertem.
Ez az egész elég volt ahhoz, hogy határtalan gyűlölet váltsa át a szerelmet. Pedig egyszer már csalódtam. De most még egyszer megtörtént.
Igen, most több mint egy hónapot ugrottam. Remélem nem bánjátok, de nem lett volna miről írnom. Nemde? most az nem lett volna érdekes, ha csak azt írom, hogy minden oké, így szeretik egymást meg amúgy. Az uncsi....... Remélem nem haragudtok meg. :) Most aztán tényleg izgulhattok...
