El kellett gondolkodnom, azon, hogy helyesen cselekedtem-e. A végén már megbántam hogy kimondtam azt a szót, amit lehet nem kellett volna, mivel ezzel óriási önbizalmat adhattam neki.
"Mi van, ha majd azt hiszi, bármit megtehet, csak mert én úgyis megbocsátok?"- kérdeztem utána.
Felkaptam a kabátomat, és úgy ahogy voltam rögvest átszaladtam Clauhoz. Ő az egyetlen, akitől segítséget remélhetek.
- Jó napot. Claudia itthon van? - kérdeztem Carment, Clau anyukáját.
- Szia, igen, menny csak fel. - irányított be.
- Rendben, köszönöm-mondtam, majd felmentem.
- Segítened kell! - sikítottam mikor már ott csücsültem az ágyán, mint egy szerencsétlen.
- Előbb mond el mi történt, majd utána okoskodunk valamit.
- Alex átjött hozzám, és elkezdett nekem mindenféle szépet mondani, meg esedezett, hogy ne haragudjak rá, azt is elmondta, hogy tisztában van vele mekkora egy hülye volt, de hogy nézzem el, mert mindent megbánt, és hogy ő segít hogy újra szerethessem, csak engedjem meg neki, és hogyha akarom akkor annyi időt ad amennyit csak szeretnék, csak mondjam meg hogy tudja, szeretem-e még.
- Remélem elküldted a fenébe. - mondta.
- Nem éppen. - mondtam, félve.
- Ezt nem hiszem el! Hogy lehetsz ekkora marha? Még képes vagy ezek után megbocsátani neki? Úgy viselkedsz mint egy buta liba! Zárd már le vele ezt az egészet. Hibázott egy nagyot, ezennel elveszített téged. Ennyi. Ezt kellett volna tenned, de nem, te ehelyett visszamész hozzá. Még jó hogy egyből nem esel a nyakába. Vagy mit tudom én.- szidott le.
- Jó tudom, de most mit kellett volna tennem? Tudom, tudom, elküldenem. De mi van, ha most majd jobb lesz? Ha tényleg komolyan gondolta mindazt, amit mondott? Miért ne adhatnék neki még egy esélyt. Ha ezt is elszúrja, akkor tényleg vége. Kidobom. Akármit csináljon, elküldöm a fenébe. De lehet hogy más lesz. - mondtam reménykedve, hogy azt mondja: " Igazad van drágám, jól cselekedtél!"
- Szerintem meg te is ugyan olyan hülye vagy mint ő. Ha te még mindig hiszel a mesékben, akkor legyen. Remélem igazad van, és nem esel újra pofára, és nem kell nekem néznem ahogy össze roskadsz. - mondta, majd felállt, és odament a fiókjaihoz.
- Tessék, ezt neked adom. Hozzon szerencsét. Nekem sokat segített. - majd a kezembe tett egy kis ezüst nyakláncot, egy gyönyörű szép medállal, melyen ez a felirat állt, apró betűkkel: Open your eyes
- Nyisd ki a szemed, és vedd végre észre, hogy Alex nem az a srác, aki neked való. - mondta, majd egy kis idő után, hazamentem, és leültem a kanapéra.
Ott ülve átgondoltam mindent. Alex és az én kapcsolatomat beleértve.
Hiába volt sok veszekedés az utóbbi időbe, de több jót kaptam tőle, mint rosszat. És ez az ami miatt én merem újra kezdeni a kapcsolatunkat.
Elővettem a telefonomat, majd felhívtam az Apámat, hogy megtudjam, mi a helyzet náluk.
-Szia Apa. Hogy vagytok? - kérdeztem
- Szia Lindsey. Nem akarok elkiabálni semmit. Úgyhogy elég ha azt mondom, megvagyunk? - kérdezte.
- Nekem elég, persze. Csak tudni szeretném mikor várhatlak titeket haza. Kezdem egyedül érezni magam, és hiányzol is Apu, de nagyon. - mondtam őszintén.
- Drága kincsem, úgy sajnálom, hogy így alakultak a dolgok. De megígérem neked hogy mihamarabb hazamegyek. - mondta
- Miért csak te? Barbarával mi van?
- Ő nem hagyhatja itt az édesapját. Itt akar maradni vele. Én nekem is csak pár napig lehet hazautaznom. Mindenképp vissza szeretnék érni legalább egy héten belül, hogy újra Barbival lehessek. Nehéz ez most nekem tudod kincsem? Nagyon szeretlek téged, és Barbarát is. Melletted kéne lennem, mint egy jó apának, de közben itt van az a nő is akit most tényleg szeretek, és mellette is kell lennem. Nem tudom, hogy lehetne megoldani. Igazság szerint nagyon sokat gondolkodtam már azon, hogy mi lenne ha te utaznál ide. Az lenne a legpraktikusabb megoldás.
- Na nem, arról szó sincs. Én nem fogok oda utazni Apa. Nagyon szeretlek, de nem.- szögeztem le rögvest. - Akkor már tényleg az a legjobb, ha hazajössz egy pár napra, aztán vissza. Bár ez meg fölösleges pénz kidobás. Végülis boldogulok én. Pénzem van, étel van, egyedül sem vagyok, úgyhogy nem szükséges hogy gyere. Csak azért mondtam, mert hiányzol.
- Te is hiányzol nekem kincsem. De hidd el nem szívesen hagyom magára Barbit. - mondta
- Persze, ezt megértem. Nem is kell. De most ne haragudj, de leteszlek. Oda fog égni a kaja. Szia. Szeretlek. Mindenkit üdvözlök. Puszi. - mondtam, majd letettem.
Jó szöveg arra, hogy lerázzam az Apámat. Nem akartam tovább firtatni ezt az egészet. Kezdett felidegesíteni. " Nem hagyhatom magára Barbit." Pf.. mennyire sajnálom. Jó oké, tényleg sajnálom, meg kedvelem is a nőt, csak akkor is, milyen már, hogy egy nő, fontosabb neki mint a saját lánya aki elvégre most nyaralni jött hozzá.
Jobban belegondolva, tényleg nem ártana főznöm valami értelmes kaját, nem csak a megvásárolt gyors kajákat betermelni.
Megnéztem mi volt otthon, aztán kitaláltam valami elkészíthetőt.-
Krumplipüré, sült hússal. Ez volt az aznapi menü. Jobbat nem tudtam kitalálni.
Hamar megvan, és még jól is lakom.
A krumpli kockázásánál, sikeresen belevágtam az ujjamba, de egyébként sikeresen, és hamar meglett a vacsorám. Ami egy hétre is elég lett volna.
De akármennyire is finomra sikeredett a főztöm, nem nagyon csúszott le a torkomon. Enni sem volt kedvem.
Egész végig a telefont néztem. Annyira nagy kísértést jelentett a számomra, hogy ne kapjam fel, és hívjam nyomban Alexet, hogy elmondhassam mennyire szeretem, és várom hogy láthassam.
De bármennyire is meg akartam tenni, óriási nagy butaság lett volna a részemről. Ennyire nem rohanhatok előre. Várnom kell még ezzel - nyugtattam magam.
A maradékot kikapartam a kukába, a húst betettem a sütőbe, a krumplit pedig hagytam hűlni, majd utána elpakoltam a hűtőbe. A mosatlant elmosogattam, aztán amint mindennel kész lettem, felmentem, és letusoltam. Lemostam magamról a nap összes fáradalmát, gondját, terhét. Nem mintha ezzel meg is szűnt volna az összes gondom, de akkor is jó volt azt hinni, hogy így majd el is tűnnek.
Amint ezzel is megvoltam, felvettem a pizsamámat, majd befeküdtem az ágyba.
Aludni akartam ugyan, de nem jött össze. Nem éreztem azt, hogy fáradt lennék. Inkább fogtam magam, és bekapcsoltam a gépet. Felléptem internetes oldalakra, megnéztem vannak-e friss események, vagy netán érdekességek. Voltak ugyan, de engem nem érdekelt egy sem.
Felléptem MSN-re, és nyomban rám írt a testvérem.
-Hugiiiiiiiiiii - írta sok sok mosolygós fej kíséretében.
- Szia - írtam vissza.
Elkezdett érdeklődni felőlem, amire én persze egytől egyig feleltem. Jól esett elmondani neki dolgokat. Persze nem mindent, mert ismertem annyira, hogy tudjam, ha rólam van szó, képes repülőre szállni, csak hogy velem lehessen. Én is megkérdeztem, mi újság arra, mire csupa jó hírrel szolgált.Még mindig együtt volt a barátjával, akivel állítólag tökéletesen megvoltak, és ennél boldogabb még sosem volt. - lelkendezett. Persze, örültem neki, mert jó tudni, hogy neki összejöttek a dolgok. Csak rossz az, amikor mindenki más tökéletesen megvan, csak éppen te nem. Ilyenkor olyan nyomorultul érzi magát az ember. Bár lehet, hogy ezzel csak én voltam így. Ki tudja.
Azt is elmondta, hogy Anyu már nagyon hiányol, és legszívesebben felparancsolna a leghamarabbi gépre ami egyből Washingtonba visz, azon belül pedig Forks-ba. Ezen jót nevettem, és tényleg nevettem. Olyan jó, hogy azért van egy imádni való családom, akik szeretnek engem.
Sok mindent megbeszéltünk még,de aztán elköszöntem mert tényleg elálmosodtam.
Nyakig magamra húztam a takarót, majd elaludtam.
*******♥*******
A napok teltek, a szívem pedig egyre jobban fájt. Tudtam, hogy ha Alexszel meg is oldódnak a gondjaink, akkor is rossz lesz, mert már nem éreztem olyan távolinak a nyári szünet végét. Hamarosan indulhattam haza. Annyi kérdésem lett volna valakihez, aki meg is tudta volna válaszolni őket.
Érdekelt egyben, hogy mire nekem mennem kell haza, addigra apámék hazajönnek-e egyáltalán.
Vagy éppen, hogy Alex meg én hogy oldjuk meg azt, hogy én hazautazom, ő pedig itt marad Los Angelesben.
Mégis mit képzeltem? Hogy örökké együtt maradunk, boldogan élünk amíg meg nem halunk? - micsoda butaság.
Ránéztem a nyakamban lógó ékszerre. NYISD KI A SZEMED -Kinyitottam, de mégsem látom mi lenne a helyes - suttogtam magam elé.
Elővettem a telefonomat, és felhívtam.
- Szia. Beszélhetnénk?
- Lindsey!
- Igen, én vagyok. Beszéljünk. Jó? Gyere át, amint csak tudsz. Lehetőleg siess. - mondtam, majd letettem, nem várva meg a válaszát. Ha annyira akar tőlem valamit, akkor nem fogja azt mondani, hogy nem érek rá. - gondoltam. És így is lett.
Nem sokkal később kopogtak az ajtón. Tudtam hogy Ő lesz az. És nem tévedtem.
- Itt vagyok.-mondta csillogó, mégis rémült szemekkel.
- Látom. Gyere be! - engedtem utat, majd bezártam mögötte az ajtót. Ebben a pillanatban, hogy az ajtó bezárult, fel tört a bizonytalanság ott legbelül.
- Mégis mit akartam ezzel elérni, hogy áthívtam? Mégis mit mondjak neki? Mit akarok? - rémültem meg. Annyira látni akartam, hogy át sem gondoltam alaposan, mit cselekszem.
- Miért akartál ilyen sürgősen beszélni velem? - kérdezte.
- Meg szerettem volna beszélni veled dolgokat.
- Csak szeretted volna, vagy még mindig szeretnéd? - kérdezte meg a legjobb kérdést, amit csak feltehetett. Mert erre én is szerettem volna tudni a választ.
- Szeretném?!! - mondtam bizonytalanul.
- Akkor jó. Én is szerettem volna beszélni veled.
- Nem ülünk le? - kérdeztem meg amint észhez kaptam, hogy még mindig csak ott ácsorgunk az ajtó előtt.
- De, persze.
- Szóval, azért hívtalak át, mert van pár kérdésem feléd, na meg sok egyéb. Amit meg kell beszélnünk. Tudod jól, hogy nekem nem itt van az otthonom. A nyárnak mindjárt vége. Én elmegyek, te itt maradsz. Döntsd el, hogy mit akarsz te tőlem egyáltalán. Hogy azért mégis csak tisztában legyek vele. Mert ha ez csak egy nyári kaland volt, akkor fölösleges még mindig itt kínlódni a hátra lévő időben, amíg még itt vagyok.
- Nem, a részemről nem volt az. Én tényleg komoly kapcsolatot szeretnék veled. De azt tényleg nem tudom, hogy mi lesz majd, ha elmész. Mert én veled szeretnék lenni, és...
- De én mindenféle képpen haza megyek. Nem maradhatok itt. - vágtam a szavába. Nem voltam vele lány, de remélem, hogy nem is várta tőlem, hogy az legyek.
- Lindsey, nem tudom. DE azt igen, hogy most mi van.
- Tényleg? Akkor mond el kérlek, mert én nem tudom pontosan hogy is állunk jelen pillanatban. Kusza ez az egész a számomra.
- Azt tudom, hogy szeretlek. És hogy komolyan gondolok mindent, amit mondok. Nem szeretném, ha kételkednél bennem e téren. - mondta mélyen a szemembe nézve.
TELJESEN ÖSSZEZAVAR A SZAVAIVAL! - kiabáltam magamban.
- Figyelj, ha te távkapcsolatot szeretnél velem, akkor ezt jobb ha most elfelejted. Nekem sosem volt szimpatikus ez a megoldás, most sem lesz másképp ezt elhiheted. Mert ez nem megoldás. Nem fogok én azon idegeskedni, hogy vajon mit csinálsz, vagy éppen mit nem, ha érted. - Igen, ezzel arra céloztam, hogy ki tudja hány nőt fog szépen leápolni amíg én mit sem tudok az egészről. Mert mondani bármit lehet.
- Ennyire kételkedsz az érzelmeimben? Nem bízol meg bennem? Úgy ismersz, mint aki megcsalna? - háborodott fel.
- Nem tudom Alex. Nem vagyunk mi olyan régóta együtt hogy kiismerhettelek volna téged minden szempontból. - mondtam őszintén. Annyira nehéz volt játszanom ott a " kemény vagyok, ne hidd hogy kifogtál rajtam" szerepet, miközben bömbölhetnékem volt mint egy kisbabának.
- Most erre mégis mit mondjak? Tudom, hogy igazad van, de hiába mondanám most, hogy márpedig ez nem így van, bízzál csak meg bennem nyugodtan, ha úgysem tudsz? - kérdezte.
- Ez így is van. Nem tudom mi az amit elhihetek és mit nem.
- De Lindsey visszatérve arra, amit az előbb mondtál, mégis mit vársz tőlem? Ha te nem akarsz táv kapcsolatot akkor mégis mi lenne a megoldás hmm? Nekem itt van az életem, a munkám, a mindenem. Te nem maradsz itt, táv kapcsolat kizárva, akkor mást mit tehetünk? Olyan, mintha most akartál volna szakítani, mert nem jó neked semmi ami megoldható lenne. Most akkor?
Nem válaszoltam erre semmit.Gondolkodtam azon, amit mondott. Én nem is tudom, mit akartam ezzel mondani. Mert végülis igaza van. Azt nem várhatom el tőle, hogy azt mondja, persze, megyek veled. Utazom veled. Éljünk együtt. Mert végülis nincs semmink sem. Nincs saját házam, ahova jöhetne velem. Semmi. Nem is tudom, mit hittem.
- Ezek szerint erre akartál kilyukadni mi? - kérdezte, mivel nem feleltem neki semmit.
- Nem. Csak gondolkodtam. Tényleg igazad van. Sehogy sem jó. Nem tudom mit csináljunk. Lehet az lenne a leghelyesebb. - mondtam az utolsó szavaimat elhalkulva. Úgy mondtam ki, mintha a fogamat húzták volna.
- Ezt szeretnéd?
- Nem Alex! Nem szeretném ezt! De nem tudok mást csinálni. Buta voltam mert idejöttem, és beléd szerettem. Ha ez nem történt volna meg, most nem lenne ez. Fáj hogy el kell mennem, és itt kell hagyjalak. És tudom nem csak nekem lenne rossz. De ha belemennél, és velem jönnél az sem lenne jobb. Mert akkor meg te nem lennél boldog. Na meg nem is lenne hova mennünk. Amíg még anyuékkal élek, és ő tart el, addig nem állíthatok haza veled. Úr isten Alex! Olyan hülye voltam, hogy hagytam, hogy ez megtörténjen!
- Figyelj, ne firtassuk ezt. Majd csak lesz valahogy! Megoldjuk rendben? Addig is ne agyaljunk ezen. Legyünk legalább addig boldogok. Ha ez sikerülhet. Kérlek téged, hogy felejtsük el ami volt. Legyen olyan minden, mint az elején, rendben? - kérdezte.
Válaszok helyett, átlépve azt a távolságot ami köztünk volt, csak odahajoltam, és megcsókoltam Őt. Végre. Végre érezhetem már az "ízét" a csókunknak. Újra. Megint. Minnél hosszabb volt, annál jobban kívántam.
Vágytam már rá eszeveszetten. Mert Szerettem! Nagyon szerettem!
- Legyen minden úgy - szakadtam el tőle. Majd amint végig mondtam, újra megcsókoltam. Élvezet volt abbahagyni és újra "belekóstolni". Nem tudom elmondani amit éreztem. De egy biztos! Ahogy simogattam az arcát, ahogy csókoltuk egymást olyan szexuális vágyat kezdtem el érezni iránta, mint még soha.
De nem akartam már ennyire előre szaladni. Nem tudom, hogy sikerült elszakadni tőle, de valahogy összejött.
- Jobb ha most mész, rendben? Holnap találkozhatunk, majd felhívlak mikor jó. De most menny. - mondtam remegő hangon.
- Hát jó. Akkor holnap. Szia. - egy utolsóm röpke csókot nyomott a számra, aztán elment.
Kifújtam a levegőt, miközben beletúrtam a hajamba.
-Húúúú - nyögtem, majd elindultam a fürdőbe.
Itt van már végreee! Valamennyire javult a net. Anyukámnak köszönhetően, aki köbö fikarcnyit sem ért a számítógéphez, de csak összehozta, hogy gyorsabb legyen, és egyáltalán hogy megnyisson valamit. Úgyhogy köszönjétek meg nekiiii! Ha örültök..:)
Komikat légyszi írjatok már, hogy tudjam így a visszatérésem sikeres volt e vagy seeem.
Előre is köszönöm! Pusz♥
1 megjegyzés:
Szia!
szerintem még mindig szuper a törid és még mindig ugyan olyan tehetséges vagy!
remélem most hamar tudod hozni a frisst!
puszi(L)
Brigi:)
Megjegyzés küldése