17.fejezet - Út az élet felé.. vagy másfelé?

Sokat gondolkodtunk azon, hogyan juthassak haza. A repülő gondolata teljességgel ki lett zárva. 
- Alex tudja, hogy haza akarok menni, így figyeltetni fogja a repteret, az biztos..
- Nem hiszem, hogy annyi ideje lenne.
- Nem is ő figyelné, hanem az emberei. Clau, te nem tudod milyen ember. Amit akar, ő azt meg szerzi magának, rengetek pénze van, és sok ismerőse.
- És ha olyan busszal mennél, ami elvisz? 
- Az is kockázatos. És ott rengetegszer át kéne szállnom, ami végül is nem baj, de az is kockázatos.
- Akkor nem tudom. Mi nem kockázatos? - rengetegszer ültünk le hogy kitaláljunk valami kézenfekvőt, de mindig ez lett a vége. Sokszor gondolkodtam az életen, és egyre jobban kezdtem úgy hinni, hogy nekem nincs Istenem. Hisz hol van, hogy segítsen? - kérdezgettem magamtól. Clau nagyon jó lány, segített nekem amiben csak tudott, de amit igazán akartam, azt, hogy hazajussak, még ő sem tudta nekem teljesíteni. Bár nem is vártam el tőle.


A napok csak teltek, és még semmi változás nem történt. Clau mondta, hogy Alex sokszor figyeli a házukat, és Apuét is. 
Volt, hogy neki esett Claunak, és megvádolta, hogy segít nekem. Clau remekül hazudott, ami nekem az életemet jelentette. Mindig sikerült becsapnia Alexet.
     
Szörnyű volt egy helyben üldögélni egész nap, és bezártságban lenni, de nem volt más lehetőségem. Két és fél hét telt el azóta, hogy abban a kis házikóban bujdostam, de nem tehettem mást. Hozzá kellett szokjak, mert tudtam, csak ott vagyok biztonságban. Egyik nap Clau nagyon vidáman jött el hozzám, szinte sugárzott.


- Na, mond már mi az a jó hír? - kérleltem. Már az őrületbe kergetett.
- Kislány, mehetsz haza, egyenesen a családodhoz!!!!! 
- H...M... - nem tudtam szóhoz jutni. Annyit vártam erre a pillanatra, hogy ezt mondja nekem valaki. És ekkor megtörtént. Annyira boldog voltam, de féltem bízni.
- Miii? Hogyan? 
- Beszéltem az nagybátyámmal, aki kamionos. Tud neked segíteni. Elvisz innen, és ez teljesen biztonságos. Alex így biztos nem kaphat el - mondta el egy szuszra. 
El sem akartam hinni. Ez tényleg jó ötlet volt, és kockázat mentes.
- Viszont van benne egy kis csavar is. Ő dolgozik, és figyelik merre megy, és hogy hol áll meg. Várj, mutatom - mondta, majd előkapott egy térképet, és szétnyitva a földre tette, majd letérdelt hozzá.
- Itt tenne ki - mutatott az egyik pihenőhelyre - és itt, van egy kikötő, nincsen messzi tőle, és itt is van pár jó haverja, akik átvisznek ide - mutatott egy másik kikötőre, ami a Seattle melletti kisvárosban van - és innét meg már simán hazatalálsz, nem? 
- De, Eljövök ide - mutattam Seattle-re - innét La-push, és onnét már hazatalálok. 
- Bizony. És még a kikötő sem veszélyes, mert innét ez nagyon messzi van, és ott biztos nem keresne téged - mosolygott boldogan.
- Annyira hálás vagyok - mondtam könnyes szemekkel.
- Nem kell annak lenned, ez természetes. Te is megtennéd értem - mosolygott, és átkarolta a vállam.
- És mikor megyek?
- Kerek négy nap...
- Hogy mi? Ilyen hamar? El sem hiszem... - mondtam boldogan.
- Pedig de. Úgyhogy kezd el felkészülni kislány. 
- Hát esetleg csak lelkileg... - mondtam nevetve.
Rengeteget beszéltünk még az én " szökésemről". Minden egyes apró részletet átrágtunk, és együtt örültünk. Már mindent elterveztem, mit mondok otthon, miért mentem haza már most, hisz még volt vagy 4 hét a nyár végéig. Eldöntöttem, elmondom, hogy apuék elmentek, én pedig már untam az egyedüllétet, már ők is hiányoztak, így eldöntöttem haza megyek, és azért nem szóltam az érkezésemről, mert úgy akartam, hogy meglepetés legyen.
Ebbe semmi kifogást nem találhatnának.

Most hogy már csak pár nap kellett az indulásomhoz, egyre hosszabbaknak éreztem a napokat. Mintha az óra bolondot akart volna járatni belőlem.
Mérhetetlenül nagy öröm öntötte el a lelkem, mikor arra gondoltam, hogy ismét otthon lehetek, azokkal akiket szeretek. ÉS ezt az örömet senki sem vehette el tőlem. Ez az enyém volt.


Alex szemszöge: 

Megkönnyebbülten nyitottam ki a szemem, de ő még mindig zihált alattam. Ránéztem, és be volt csukva a szeme. Megcsókoltam az arcát, és lemásztam róla. Felhúztam a nadrágom, aztán lementem. Ittam egy pohár kávét, majd megkerestem a kulcsot, ami pótként volt, és zsebre tettem. Fő a biztonság - vigyorogtam magamba, majd kimentem, és rázártam az ajtót Lindseyre, hogy ne tudjon el szökni. Találkoztam az egyik haverommal.
- Csá...
- Szia.
- Na mi a helyzet? 
- Velem semmi, de Martin azt üzeni neked, hogy pénteken megkapod a számlára az átutalást.
- Jól van. Minden rendben volt a lányokkal?
- Igen, bár az egyik akaratoskodott, de sikerült helyre tenni. 
- Az akaratoskodást inkább hagyjuk. Elég volt belőle egy napra.
- A kis tyúk, megint heveskedett?
- Nem tyúk, hanem Lindsey. Egyébként igen, rosszalkodott egy kicsit, de megoldottam.
- És mégis hogy?
- Keményen megdolgoztam...Háháháháhááá... De élvezte. Hallottam ahogy nyögdécsel..
- Jól tetted. Az a lány, akit mondtam, az is így jár. De mégis tetszett a vevőnek.
- Megvette? 
- Meg bizony. Ráadásul elég szép árat fizetett. Ő is a forró vérű nőket szereti.
- Mint?
- Mint te. Nem értem, miért foglalkozol még vele. Ez a tyú...Lindsey kislány még hozzád.
- De én királynőt csinálok belőle. Az asszonyom lesz.
- Te tudod Alex... De hidd el, lesz még vele gondod..
- Az már legyen az én dolgom - mondtam, és ezzel lezártam a dolgot.
Miután megbeszéltük az üzleti részeket, megittunk egy kávét egy étteremben, majd elindultam Linhez.
Bementem a lakásba, de mindenhol sötétség volt.
- Ezt nem hiszem el...Ez azóta ott gubbaszt? - mondtam hangosan.
Felmentem a szobába, de láttam hogy az üres. Megnéztem a fürdőben, és az Apja szobájában, de nem volt sehol.
Lerohantam és ott is szétnéztem. Bementem a fürdőbe is, de ott sem volt, viszont az ablak tárva nyitva állt.
- A kis kurva! - üvöltöttem mérgembe - Ezt nem hiszem el! Azt hitted megszökhetsz? Na nem! Elkaplak.. Hidd el.. Elkaplak!!! 
Remegtem az idegtől, de előkotortam a mobilom a zsebemből, majd felhívtam egy cimborámat.
- Mark? Alex vagyok. Szólj a srácoknak, hogy figyeljenek minden kifelé vezető utat. Lindsey megszökött. Találják meg! Milyen kifele vezető utat, te barom, szerinted? A repteret, a kikötőt, mindent! Megértetted? Most azonnal! - üvöltöttem, majd letettem. Az első dolgot ami  a kezeim közé került, a földhöz vágtam. A székeket az asztalt, mindent felborítottam.
Tomboltak bennem az indulatok. Kirontottam a lakásból, és beültem a kocsiba, majd elhajtottam.

***
Már három nap telt el azóta, hogy Lindsey elszökött tőlem. Olykor én magam mentem hogy megkeressem, de sehol nem találtam. Szomorú voltam, de dühös is.
Egyik nap mikor visszamentem az Apja házához, épp Clau szállt ki a kocsiból. 
Odamentem hozzá, és elkaptam a karját.
- Hol van?
- Jézus, Alex, mi történt veled? Mit csinálsz? Ki hol van?
- Hát ki? Lindsey te szerencsétlen! 
- Nem tudom. Honnét tudjam? 
- Ti állandóan egymás picsájába lógtok, tudnod kell hol van! - üvöltöztem. Éreztem, hogy hazudik.
- Tévedsz Alex. Csillapodj már le. És nem, nem tudom. Már nem vagyunk olyan jóba. Állandóan titkolózott előttem, így már nem lógtunk együtt az utóbbi két hétben - magyarázott
- Na ne hazudj! Most azonnal, velem jössz, és elmondod hol van?
- De mégis hogy? Nem tudom! És miért keresed ennyire? Miért ment volna el? Biztos haza jön. Nyugodj meg, gyere be, igyunk meg egy teát - úgy látszott, hogy igazat mond, így elengedtem.
- Tudod mit, hagyjuk! Megtalálom egyedül - mondtam, majd beültem a kocsiba, és elhajtottam.
Minden nap felhívtam az embereim, de semmi hír. Felszívódott. De nem baj, akkor is rá találok, kerüljön amibe kerül! 






***




Lindsey szemszöge:


Eljött a nap. A nap, amikor végre elhagyhatom ezt a helyet. Clauval megbeszéltük, hogy dél körül eljön, és elvisz a nagybátyjához. Most először, hogy elhagyhatom ezt a kis házikót, és most utoljára, hogy láttam.
Már a kocsiban ültünk, és mindketten izgatottak voltunk.
- Szerinted sikerülni fog?
- Tudom, hogy sikerülni fog. Isten sem akarná, hogy Alex elkapjon. 
- Tudod, én már kezdtem úgy hinni, hogy nekem nincs Istenem.
- Hogy mi?? Na ezt most azonnal szívd vissza, mert szájon váglak. Ilyet nem mondhatsz!
- Tudom, de megengeded hogy befejezzem? 
- Csak ha ilyet nem mondasz.
- Na szóval, azt hittem, de rájöttem, hogy ha nem lenne Isten, akkor te sem lennél itt. Neked köszönhetek mindent. Azt, hogy most itt vagyok, és hogy hazamehetek.
Clau csak apró mosolyokkal jelzett, hogy megértett engem.
- De egyet meg kell ígérned nekem, ha esetleg nem látnánk egymást újra.
- Mi lenne az?
- Az, hogy vigyázol magadra. És nem csinálsz hülyeséget - mondtam
- Ígérem. A másik felét pedig megpróbálom betartani. Így jó lesz?
- Igen, az lesz.
- De cserébe te is ígérj meg nekem valamit.
- Megígérem.
- Még nem is tudod mit akarok! 
- De akármi is legyen az, ígérem. 
- Jó.
- De azért el mondod?
- Azt, hogy ha otthon vagy, felhívsz. De nyomban! Amint betetted a lábad a házba! Addig nem fogok tudni megnyugodni.
- Rendben, ne aggódj, azonnal hívlak!
- Megérkeztünk.
Kiszálltunk a kocsiból, és a kamionnak támaszkodva megláttam Clau nagybátyját.
- Mike bácsi! De jó hogy látlak! - puszilta meg a férfi arcát - ő itt Lindsey, a barátnőm, akiről meséltem.
- Lin, ő az én nagybátyám - mutatott a már kissé őszülő, kedves arcú emberre. Tengerkék szemei mosolyra húzódtak.
- Csókolom - köszöntöttem.
- Csókold a ..... Csak szia! Olyan öreg még nem vagyok - kacarászott.
Clauval félrementünk, és búcsúzkodni kezdtünk.
- Nagyon vigyázz magadra, és tudd hogy mindent köszönök, amit értem tettél - sírtam
- Te is vigyázz magadra, és hívj amint épségben megérkezel! Nagyon fogsz hiányozni. 
Megöleltük egymást, é közben arra gondoltam, hogy ő a legcsodálatosabb lány, akivel valaha találkoztam.
- Lányok! Indulás! El kell indulni, két óra! 
- Akkor szia - engedtem el, majd Mike bácsi felé indultam, és beültem a hatalmas masinába. Az ablakból még integettem neki, ő pedig nekem! Majd a kedves arcú férfi beindította a motort, és elindultunk. Elindultunk a HAZA vezető út felé. 

<333333 Íííííí, olyan jó hogy tudtam írni. Csoda történt, a beengedett a netem blogba!! Olyan jó volt írni nektek! Remélem ti is így örültök, és hogy tetszik...  :):):)